1500 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot terveznek az EU számára
Körülbelül 1500 milliárd euró értékű gazdaságélénkítő csomag elfogadására lenne szüksége az Európai Uniónak a koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításához, jelentette ki Paolo Gentiloni illetékes uniós biztos egy lapinterjúban, amelyet az MTI szemlézett.
Az EU-tagállamok vezetői múlt heti videokonferenciájukon azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a gazdaság fellendítésére.
A gazdaságért felelős biztos ezzel kapcsolatosan azt mondta a Les Echos című francia lapnak, hogy a tervezett alap
értékének el kell érnie a közösség bruttó hazai termékének (GDP) a 10 százalékát, azaz mintegy 1500 milliárd eurót.
Jelentősen eltérő álláspontot képviselnek azonban tervezett intézkedéseket illetően az északi és a déli tagállamok kormányai, így egyelőre azt sem tudni, hogy bizonyos gazdaságpolitikai feltételeknek meg kell-e majd felelni ahhoz, hogy hozzá lehessen férni ezen forrásokhoz, vagy hogy lényegében csak visszafizetendő kölcsönökről lesz-e szó. Erről a dilemmáról egyébként múlt pénteki rádiónyilatkozatában Orbán Viktor is beszélt már.
Egyetértek Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével abban, hogy elegyíteni kell ezt a két megközelítést
- szögezte le most Gentiloni, hozzátéve, hogy a hiteleknek nagyon hosszú vagy "örökös" lejáratúnak kell lenniük. Kiemelte emellett, hogy véleménye szerint nehéz lesz konszenzusra jutni a javaslatcsomag megalkotásakor.
Az ördög a részletekben lakozik
– fogalmazott.