Tanzániában pozitív lett egy papaja koronavírustesztje

2020.05.03. 22:53

John Magufuli, Tanzánia elnöke Jair Bolsonaro brazil elnökhöz, vagy az iráni vezetéshez hasonlóan úgy küzd az országában a koronavírus-járvány ellen, hogy sötétben tapogatózásra kényszerít mindenkit az intézkedéseivel.

Az ország például a legtöbb afrikai országgal ellentétben össze-vissza közli a fertőzöttségi adatait, ezért nem lehet pontosan tudni, hogy éppen hogyan alakul a járvány Tanzániában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint van 480 regisztrált fertőzésük, és 16 ember vesztette életét a járvány miatt, de komoly lyukak vannak az adatközlésben.

Kapcsolódó

Több afrikai ország is egy gyanús kotyvalékkal védekezne a koronavírus ellen

A Covid-Organics hatása nem ismert, de ugye hipót sem tanácsos inni egy vírusfertőzés ellen.

Magufuli először azzal hívta fel magára a hétvégén a figyelmet, hogy azt állította, létezik egy koronaölő csodafolyadék, az ürömalapú Covid-Organics nevű ital, amit Tanzánia mellett több másik afrikai országban használni terveznek. A WHO viszont arra figyelmeztet, hogy ilyen hatású italról természetesen nincs semmiféle tudományos bizonyíték. Az elnök emellett még az imát jelölte meg hatékony járvánügyi intézkedésnek.

A másik fontos hétvégi esemény, ami Magufulihoz kötődik, hogy annyira szkeptikus a különféle gyorstesztekkel szemben, hogy kitalálta, mindenféle nem emberi mintákat is leteszteltet, hogy ezt bebizonyítsa - írja a Reuters.

A kísérlet eredményeképpen a világon először Tanzániában

pozitív koronavírustesztje lett egy papajának, egy kecskének és egy báránynak.

A teszteket úgy végezték el, hogy a biztonsági szolgálat emberei felcímkézték a nem emberi mintákat, kaptak szépen nevet, meg életkort, majd elküldték őket tesztelésre, mintha csak emberektől származó minták lennének.

Magufuli szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a gyorstesztek teljesen alkalmatlanok arra, hogy kiszűrjék a koronavírusos megbetegedéseket.

A tanzániai elnök szokatlan megoldása egyébként nagyjából egybevág azzal, amit egyre több országban tudományos közösségek is megállapítottak, hogy az antitesteket (vagyis a korábbi megbetegedés jeleit) vizsgáló gyorstesztek szinte teljesen használhatatlanok.

Kapcsolódó

Két kínai koronavírus-gyorsteszt teljesen használhatatlan

A Semmelweis Egyetem vizsgálata szerint a tényleges fertőzöttek mintáinak csak harmadát azonosították pozitívként. Sok negatívról viszont azt jelezték, hogy fertőzött. Viszont tömegével hozzuk őket Kínából egy furcsa cégen keresztül.

Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy azt viszonylag stabilan meg lehet állapítani ezekkel a tesztekkel, ha valaki még nem esett át a fertőzésen, ha viszont a teszt azt jelzi, hogy valaki átesett a fertőzésen, azt viszont nagyon rossz hatásfokkal mutatja ki, rengeteg fals pozitív eredmény születik.

Ezért a világban, így Magyarországon is azt az eljárást használják általában, hogy ha a gyorsteszt pozitív lett, akkor egy másik, a vírus örökítőanyagát, vagyis a fertőzés pillanatnyi fennállását vizsgáló drágább, körülményesebb, de jóval pontosabb, úgynevezett PCR-tesztet is elvégeznek. Önmagában viszont a gyorsteszt a rengeteg fals pozitív eredmény miatt nem elégséges.

Kapcsolódó

A gyorstesztek használhatatlanságáról

A mi kínai gyorsteszteinkkel a maximális egészségnyereség a törzs-és karizmok erősödése, miközben kidobjuk őket a kukába - írja Ferenci Tamás biostatisztikus.

Jó hír viszont, hogy készült egy újfajta gyorsteszt, amit mostanában kezdenek el Magyarországon is használni, ez a korábbi, számos országban kritizált teszteknél lényegesen jobb hatásfokkal működik, így ez már talán tényleg segíteni tudja a vírus elleni harcot.