Trump heteken belül feloszlatja a koronavírussal foglalkozó munkacsoportját
További Külföld cikkek
-
Szűk többséggel, de támogatta a szenátus az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.-t
- Dachauba is ellátogatott az amerikai alelnök a Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt
- Orbán Viktor szerint Brüsszel addig támogatja a gyilkolást, amíg csak tudja
- Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében
- Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti
Donald Trump megerősítette, hogy belátható időn belül megszünteti a koronavírus elleni harcra január végén felállított, húsz szakértőből és kormányzati tisztségviselőből álló fehér házi munkacsoportot, az azt vezető Mike Pince alelnök szerint ez akár heteken belül megtörténhet.
Az elnök a BBC tudósítása szerint egy arizonai maszkgyárban tett látogatásán magabiztosan jelentette be, hogy „visszahozzuk az országot“, és arra utalt, hogy egy másfajta összetételű csapattal vág bele a korlátozások óvatos feloldásába és a gazdaság újraindításába. Trump – aki gyárlátogatásán csak védőszemüveget viselt, maszkot nem – óvatosságra intett, hiszen „a küldetés csak akkor tekinthető befejezettnek, ha ez az egész véget ér“.
![Donald Trump a Honeywell International személyes védőfelszereléseket gyártó üzemét látogatja meg az Arizona állambeli Phoenixben 2020. május 5-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3288/32888/328885/32888598_21ce410ce1ad31a38a4753b7c9f3138e_wm.jpg)
Az elnök már a járvány kitörése óta türelmetlenül várja, sőt, saját szakembereinek ellentmondva sürgeti a gazdaság újranyitását. Ahogy arról írtunk, ez a türelmetlenség egyfelől arra vezethető vissza, hogy a járvány kitörésében és elharapódzásában az elnöknek és a republikánus elitnek igen nagy a felelőssége, másfelől pedig arra, hogy a koronavírus kihúzta az elnök novemberi elnökválasztásra felépített paklijából az adut, az amerikai gazdaság impresszív mutatóit.
Trump mély gödröt ásott magának, de Biden is a pincéből indul
A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál is több a kérdőjel az amerikai elnökválasztási kampányban, de az biztos, hogy Trump rosszul áll. Emiatt Kína-gyalázással próbálkozik, kihívója, Joe Biden a pincéjéből podcastel, és valószínűleg nem annyira sajnálja, hogy nincs rivaldafényben.
Az újranyitásban tanúsított óvatosság annál is indokoltabb, mert az Egyesült Államokban még mindig napi 20 ezer fertőzöttet regisztrálnak, és a halálos áldozatok száma is meghaladja a napi ezret. Egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a gazdaság újranyitásával akár újra felszökhet a fertőzések száma.
Ehhez képest Trump azt állította, a demokraták tudatosan arra játszanak, hogy becsődöl a koronavírus elleni védekezés, hogy így nyerjék meg a novemberi választásokat (az ősszel az elnök személyén túl egy sor szentárusi mandátumról és a képviselőház összetételéről is döntenek).
Az USA a koronavírus-járvány legnagyobb áldozata; eddig 1,2 millió fertőzöttet szűrtek ki (ez mondjuk az egyre intenzívebb teszteléseknek is köszönhető), és 70 ezren estek áldozatul a vírus valamilyen szövődményének.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Külföld
Orbán Viktor: A világ hálával tartozik Donald Trumpnak, amiért leleplezte ezt a sötét összeesküvést
A miniszterelnök az X-en üzent.
február 6., 09:54
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54
- Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban
A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.
február 6., 19:26
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi
A nőt is megsebesítette.
február 6., 10:37