Megnyitják egymás között a határokat a balti államok
Észtország, Lettország és Litvánia úgy döntött, hogy ún. utazási buborékot hoznak létre azáltal, hogy megnyitják egymással közös határaikat, írja a BBC. A nyitásnak köszönhetően csütörtök éjféltől a három ország lakosai szabadon mozoghatnak a balti térségben, ha az elmúlt két hétben nem jártak az említett országokon kívül, illetve nem álltak kapcsolatban igazoltan pozitív fertőzöttel. A máshonnan érkezőknek azonban 14 napos karantént tesznek kötelezővé.
Ez az első ilyen utazási buborék Európában, amióta az államok a koronavírus-járvány megfékezése érdekében lezárták a határaikat.
A járvány negatív gazdasági hatásai miatt az EU egyre inkább a nyitás pártján áll, erre bátorítja a tagországokat is. Litvánia miniszterelnöke, Saulius Skvernelis a közös határnyitásról azt írta egy közleményben, hogy „ez egy lehetőség arra, hogy az üzletek újra megnyissanak, és egy halvány fénysugarat jelent az emberek számára, hogy az élet visszatér a normális kerékvágásba”.
A balti államokat csak mérsékelten érintette a járvány: a Johns Hopkins Egyetem közlése szerint kevesebb mint 150 haláleset történt a fertőzés miatt a három országban összesen. A lap szerint az utazási buborékhoz Finnország és Lengyelország is csatlakozna.