Nyitnak a fodrászatok, fogorvosi rendelők Romániában

2020.05.15. 11:18

Veszélyhelyzetre módosították Romániában a koronavírus-járvány miatt két hónapja meghirdetett rendkívüli állapotot, de az iskolákat és a határokat egyelőre nem nyitják meg, írja az MTI. Az országos vészhelyzeti operatív törzs erről hozott határozata pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben.

A településeken belül megszűntek a kijárási korlátozások, kinyithatnak a fodrászatok, fogorvosi rendelők, a 15 ezer négyzetméternél kisebb bevásárló-központok, a múzeumok, kiállítótermek és a parkok, zárva maradnak azonban a játszóterek.

Háromnál több ember viszont nem gyülekezhet, továbbra sem nyithatnak ki a vendégeket helyben kiszolgáló vendéglátóhelyek, az ügyfélfogadás megszervezésénél az intézményeknek legalább kétméteres távolságot kell biztosítaniuk az emberek között. Az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató munkahelyeken – ahol nem lehetséges a távmunka – lépcsőzetes munkakezdést kell bevezetni.

Kötelezővé vált a védőmaszk viselése minden zárt térben (tömegközlekedési járműveken, üzletekben, munkahelyen), a települést pedig csak indokolt esetben, és az ezt igazoló írásos nyilatkozattal szabad elhagyni.

Péntektől az egyházak ismét tarthatnak istentiszteleteket, de nem a templomokban, hanem a szabadban, a híveknek pedig maszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a távolságtartási szabályokat. A templomokban szabad családi egyházi eseményeket – esküvőt, keresztelőt, gyászszertartást – szervezni, de legfeljebb 16 ember lehet jelen.

Romániába továbbra sem léphetnek be külföldi állampolgárok az ingázók, átutazók, diplomaták és rezidensek kivételével. A külföldről érkezőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk. Ez alól a pilóták, teherautósofőrök, törvényhozók, a fegyveres testületek tagjai és a szomszédos országba ingázók képeznek kivételt, amennyiben nincsenek a koronavírus-fertőzésre utaló tüneteik.

Aki nem tartja be az otthoni elkülönítést, azt hatósági karanténba helyezik, ahol ellátása költségeinek fedezésére kötelezik. Azoknak a beutazóknak, akik nem tudják elkülönítésüket lakhelyükön megoldani, ingyenesen biztosítják az elhelyezést valamely hatósági karanténközpontban.

Az operatív törzs rendelete nem ad választ arra, hogy milyen alapon korlátozzák az alkotmányos szabadságjogokat, miután az ezt lehetővé tevő rendkívüli állapot csütörtökön éjfélkor lejárt, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet intézkedéseit részletező törvény pedig csak hétfőn lép hatályba.

Klaus Iohannis államfő azonban csütörtök esti televíziós beszédében cáfolta, hogy joghézag keletkezett volna, vagy hogy egy „szabályok és megszorítások nélküli" hétvége következne Romániában. Az elnök szerint lehetetlen azonnal visszatérni a világjárvány előtti helyzethez, és a hasznosnak bizonyult óvintézkedések elsietett feloldása súlyos hiba lenne. Az államfő felelősségteljes magatartásra szólította fel a lakosságot, és leszögezte:

kész ismét bevezetni a rendkívüli állapotot, ha a lazítások nyomán rohamosan rosszabbodna a járványügyi helyzet Romániában.

100 négyzetméteren 15 ember fürdőzhet Horvátországban

Szerbia

Az országban egy nap alatt 10 295-ről 10 374-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A kormány visszavonta a szükségállapot kihirdetésekor bevezetett intézkedést, amely megtiltotta, hogy az országban tartózkodó menekültek szabadon mozoghassanak. Ez azt jelenti, hogy péntektől a befogadóközpontok ismét megnyílnak, a menekültek pedig ismét megjelenhetnek a határmenti településeken.

Koszovó

Koszovóban az utóbbi 24 órában 927-ről 945-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A koszovói hatóságok nem engedélyezték, hogy szerb orvosok lépjenek be az ország területére, és ellássák az ott lakó szerb kisebbséget, mert az egészségügyi személyzet szerb dokumentumokkal rendelkezett, amelyet Pristina nem akar elismerni. Közben a március végi bizalmi szavazáson megbukott Albin Kurti miniszterelnök közölte, nem hajlandó távozni, kormánya a következő választásokig hivatalban marad.

Észak-Macedónia

Szerdáról csütörtökre 1694-ről 1723-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma az országban. Az alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette a 18 éven aluliak és a 67 éven felüliek kijárási tilalmára vonatkozó kormányrendeletet. Amíg nem születik végleges döntés arról, alkotmányos döntés volt-e a két korcsoport szabad mozgását jelentős mértékben korlátozni, addig rájuk is az általános kijárási tilalom érvényes, vagyis mindennap 19 és 5 óra között tilos az utcára lépniük.

A korábbi kormánydöntés értelmében a 67 év felettiek eddig mindennap 5 és 12 óra között, míg a 18 év alattiak 13 és 19 óra között hagyhatták el otthonaikat. Venko Filipce egészségügyi miniszter szerint Észak-Macedónia a koronavírus-járvány utolsó heteit éli.

Montenegró

Montenegróban tíz napja nem regisztráltak új fertőzöttet. Az összes fertőzött száma 324, az aktív eseteké 6. A szerb ortodox hívek ismét utcára vonultak, hogy a két nappal korábban őrizetbe vett püspök szabadon bocsátását követeljék. A kormányfő szerint a tiltakozás az állam ellen irányul, és súlyosan megsérti a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott jogszabályokat.

Bosznia-Hercegovina

Az országban egy nap alatt 2181-ről 2218-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak a kormánya úgy véli, itt az ideje visszavonni a szükségállapotot, az új fertőzöttek száma ugyanis napról napra csökken. A döntést az országrész parlamentjének is meg kell erősítenie, ezt követően pedig visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

Az országrész vezetése arról is döntött, hogy felfüggeszti a 65 éven felüliekre vonatkozó teljes kijárási tilalmat, így az idősek majdnem két hónap után ismét elhagyhatják otthonaikat. Elmaradnak viszont az érettségi bankettek, a válságstáb úgy vélte, hogy az ünneplés lehetséges fertőzésveszéllyel járna, így az idei végzősök záróbuli nélkül fejezik be középiskolai tanulmányaikat. Az ország másik, többségében bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban is feloldották a 65 éven felüliek és a 18 éven aluliak kijárási tilalmát. Újra megkezdhetik működésüket a múzeumok, a mozik és a könyvtárak.

Szlovénia

Szlovéniában péntek reggel 1464 igazolt fertőzöttről tudnak, friss adatokat délután közölnek. Egy közvélemény-kutatás szerint a szlovénokat egyre kevésbé aggasztja a koronavírus-járvány, és egyre többen - a megkérdezettek 42 százaléka - gondolják, hogy az elővigyázatossági intézkedések túl szigorúak, míg 11 százalékuk szerint nem elég szigorúak. Egy március végén elvégzett felmérésben a válaszadóknak a 82 százaléka mondta, hogy aggasztja a járvány, most már csak 52 százaléka fejezte ki aggodalmát. Itt hivatalosan is bejelentették a járvány végét.

Horvátország

Horvátországban 2221 a regisztrált fertőzöttek száma péntek reggel. A horvát közegészségügyi intézet megfogalmazta a tengerben és a medencékben történő fürdőzésre vonatkozó ajánlásait. Ezek alapján a sós és az édesvizű fürdőhelyeken is száz négyzetméteren legfeljebb 15 ember tartózkodhat. Ezen kívül mindenkinek azt javasolják, hogy az üdülőhelyeken is tartsa be a legalább másfél méteres távolságot. A napozóágyakat naponta többször fertőtleníteni kell, és csak úgy szabad elhelyezni, hogy megfelelő távolságot biztosítson az emberek számára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

14 perce

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

3 órája

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40