Bulcsú
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

2600 különvonattal visznek haza 3,6 millió indiai munkást

2020.05.23. 17:20 Módosítva: 2020.05.23. 18:38

Különvonatokat szervez az indiai kormány, hogy valahogy hazajuttassák a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt az otthonuktól távol rekedt 3,6 millió munkást, írja az AFP, amely úgy tudja, hogy 10 nap alatt 2600 vonatot indítanak majd a helyzet kezelésére.

A két hónapja bevezetett korlátozások miatt a főként amúgy is zsúfoltan lakott városokban rekedt munkások milliói közül sokan gyalog vágtak neki az akár több száz kilométeres útnak, de még többen inkább maradtak, ahol a korlátozás érte őket, ez pedig veszélyt jelent a járvány terjedése szempontjából.

Szakértők szerint a járvány júniusban vagy júliusban tetőzhet Indiában, ahol elsősorban a legnagyobb városokban, így többek között Mumbaiban és Delhiben próbálják megfékezni a terjedést.

Az indiai hatóságok közlése szerint eddig már nagyjából 4 millió munkást juttattak haza hasonló módszerrel a világ legnagyobb lezárását alkalmazó országban, ahol eddig több mint 125 ezer koronavírusos megbetegedést és több mint 3700 halálos esetet jelentettek.