Elmarad a tömeges zarándoklat a csíksomlyói búcsúra
Noha épp idén került bele a Hungarikumok Gyűjteményébe a csíksomlyói búcsú, a kegyhelyre idén a koronavírus-veszély miatt nem zarándokolhatnak tömegesen a hívek. A csíkszeredai polgármesteri hivatal szerdán arra kérte a zarándokokat: maradjanak otthon, és ezúttal családjuk, szeretteik körében vegyenek részt a pünkösdi búcsún. Így is lesz azonban lehetőség arra, hogy üzeneteiket eljuttassák a szertartás helyszínére (ez idén nem a Hármashalom oltár, hanem a kegytemplom lesz), mivel több zarándok követ is elindul a helyszínre. Ők összegyűjtik és stafétaszerűen viszik az imaszalagokat, amiket a kegytemplom közelében elhelyeznek, majd azokat a búcsú napján megáldják.
![A csíksomlyói búcsú miséjének résztvevői a Kis- és Nagysomlyó közti nyeregben 2019. június 8-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3321/33211/332117/33211782_68981a41eec3356a65b41c3bd4a5b9d3_wm.jpg)
A Maszol.ro híre szerint Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt-főplébánia esperese a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: a történelemben többször is előfordult, hogy különböző okokból nem lehetett megszervezni a csíksomlyói búcsút. Az 1800-as évek elejétől a második világháborúig 12 olyan alkalmat tartanak nyilván, amikor elmaradt a tömeges pünkösdi zarándoklat, illetve a körmenet. „A hívek akkor is megtették a maguk zarándoklatát elvégezve a keresztutat a Jézus hágóján. Most elmarad a nagy zarándoklat, viszont nem marad el a búcsú. Egy a fontos: nyitott szívvel legyünk a Szentlélek ajándékaira.”
A május 30-i ünnepi szentmisét 12:30-tól tartják a csíksomlyói kegytemplomban. Az eseményt élőben közvetítik egyebek mellett a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán is.