Napi 8000 új megbetegedéssel korainak tartják a brit lazításokat
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
A brit kormány a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésére készül hétfői kezdettel, de a tanácsadók nem támogatják az ötletet, mondván, még mindig napi 8000 új megbetegedést regisztrálnak, ami 1%-os halálozás mellett napi 80, de még 0,5%-kal számolva is napi 40 halálesetet jelent, ráadásul a lazítás könnyen egy második hullámhoz vezethet – írja a Guardian.
„A legkevésbé sem lanyhulhat a figyelmünk” – fogalmazott John Edmunds infektológus professzor, aki a brit kormány egészségügyi tanácsadó testülete üléseinek is résztvevője. Edmunds szerint ugyanis a brit napi esetszám világviszonylatban még mindig magasnak tűnik; a WHO adatai szerint az ötödik legmagasabb a világon.
„Világos, hogy megvan az igény a gazdaság újraindítására, és hogy az emberek visszatérhessenek a munkahelyeikre” – mondta Edmunds, hozzátéve, hogy ennek ellenére szerinte jobban vissza kell szorítani az esetszámot a korlátozások enyhítése előtt. „Így túl nagy kockázatot vállalunk.”
Edmunds kijelentéseit más, a tanácsadó testülettel együttműködő tudósok is megerősítették; Jeremy Farrar azzal egészítette ki, hogy „a tudomány világos üzenete” szerint a gyors eredményekkel szolgáló tesztekre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan működhessen a védekezés és a fertőzöttek izolációja.
A járvány terjedésének matematikai modellezésével is foglalkozó Edmunds arra is rávilágított: a vírus reprodukciós rátája most 0,7 és 0,9 között van; elővigyázatossági intézkedések nélkül ez a szám 3 és 4 között lenne, azaz minden egyes fertőzött 3-4 embert fertőzne meg. Márpedig – közölte – a korlátozások célja épp az, hogy 1 alá szorítsák ezt a rátát.
Ugyanakkor úgy gondolja: „Nyilvánvalóan nem tudományos, hanem politikai döntésekről van szó.”
Szintén az aggodalmakat osztja a tisztifőorvosi hivatal helyettese, Jonathan Van-Tam, aki szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Nagy-Britannia veszélyes helyzetben van a korlátozások enyhítése miatt, ezért arra kéri a lakosságot, hogy fokozattan ügyeljenek az előírások betartására, írja a Reuters.
Mi a helyzet a franciáknál és az olaszoknál? Franciaországban tovább csökkent a koronavírusos betegek száma, 14 380-an vannak még kórházban, egy nappal korábban ez a szám még 14 695 volt. 57 új halálesetet regisztráltak szombatra, ami azt jelenti, hogy zsinórban 10. napja 100-nál kevesebb a napi halálozás. Olaszországban 416 új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában, szombaton 87 halálesetet jelentettek, ez megfelel az elmúlt napok tendenciájának.