Legalább hatszáz egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban világszerte
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Világszerte legalább hatszáz egészségügyi ápoló halt meg a koronavírus-járvány következtében, és 230 ezren fertőződtek meg a vírussal, mondta az Ápolók Nemzetközi Egyesülete szerdán Genfben.
Az egyesület elnöke szerint viszont a tényleges számok ennél jóval nagyobbak lehetnek. Azt mondta, a fertőzött ápolók száma globálisan akár 450 ezer is lehet, mivel sok országból nincsenek adataik.
Felszólította ezért az egyes országokat, hogy rendszeresen dokumentálják az egészségügyi személyzet körében a fertőzéseket, mert csak így lehet választ adni az olyan fontos kérdésekre, mint hogy az egészségügyi rendszer melyik részében különösen jelentős a fertőzöttek száma, illetve milyen óvintézkedések bizonyulnak hatékonynak.
Az Ápolók Nemzetközi Egyesülete 130 ország ápolói egyesületét vonja magába, saját közlése szerint többmilliós tagsággal.
A magyarországi adatokkal kapcsolatban az operatív törzs pár napja azt mondta, eddig összesen 576 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új koronavírussal, közülük jelenleg négyen szorulnak kórházi ellátásra, a dolgozók többsége már meggyógyult. A járvány alatt megfertőződött egészségügyi dolgozók az összes fertőzött 14,8 százalékát teszik ki.
Májusban meghalt egy tatabányai kórházban dolgozó beteghordó . Müller Cecília országos tisztifőorvos május 22-én azt mondta, még nincs eredménye a beteghordó halála miatt indult vizsgálatnak, de ha lesz eredmény, arról sem fogják tájékoztatni a nyilvánosságot személyiségi és kegyeleti jogok miatt.
(Ajánlókép: Egészségügyi dolgozók gyülekeznek egy koronavírus-tesztelésnél Bagdadban május 21-én / Reuters)