Hágában vádat emeltek Koszovó elnöke, Hashim Thaci ellen
A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával szerdán vádat emelt Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) további több egykori tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen – írja az MTI.
Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a konfliktus idején elkövetett háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen. Szerdán első alkalommal emelt vádat „megalapozott gyanú alapján, feltételezett elkövetők ellen”.
Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak.
Az ügyészség információi szerint mostanáig az UCK mintegy 250 tagját hallgatták ki. Thaci és Veseli korábban tagadták, hogy háborús bűncselekményeket követtek volna el az 1990-es évek végén kialakult konfliktus során. A korábbi parancsnokok többször is megkísérelték akadályozni és aláásni a bíróság munkáját az ügyészség szerint.
A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.
Az UCK tettei máig vitatottak. Megvádolták azzal is, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói államfő neve is előkerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
8 órája
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt
Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.
59 perce
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
5 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Címlapon
Égszakadás, földindulás várható a magyar sikersportág szombati tisztújító közgyűlésén
Az elnöknek kihívója van az újpesti szakosztályvezető, Breznai Ágnes személyében.
57 perce
- Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
február 28., 13:05
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békfenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
4 perce
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Címlapon
Végleg bezár a vidék ikonikus étterme
Március végéig még meglátogathatjuk a Michelin Guide által is ajánlott helyet.
4 órája