Szemtanú: Az összes bútor szanaszét repült, semmi nem maradt a helyén
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek már legalább száz halottja és több ezer sebesültje van.
Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület. Először puskaropogás szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás, amelyet a felvételeken látni.
Egy pillanattal később az ablakok kitörtek, ő a földön találta magát és látta, hogy a lakásuk romokban van: minden ablak kitört, az összes bútor szanaszét repült, semmi nem maradt a helyén, mindenütt üvegszilánkok borították a padlót, a bejárati ajtó teljesen kidőlt, a lift fémajtaja beszakadt.
Úgy döntöttek, hogy barátaikhoz költöznek át. Útban feléjük az utcán folyamatos volt a szirénázás, és látták, ahogy sebesülteket visznek autókkal.
![2020-08-05T040538Z 338118494 RC2G7I9Y4CVV RTRMADP 3 LEBANON-SECU](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3412/34120/341202/34120219_b4b6a7618e276553ec4f33da6cb49e2a_wm.jpg)
Németh Ágostonnak nem volt tudomása arról, hogy a közelben robbanószert tároltak volna. Mint mondta, az ammónium-nitrát műtrágyagyártáshoz is alapanyag, ezért nem jelentené ki, hogy robbanószer volt az épületben.
A teraszukról látta azt is, amint egy hajót a robbanás odébb lök, és az épület, amely kigyulladt, eltűnt, helyén kráter van, amelybe beömlött a tenger.
Németh Ágoston elmondta még, hogy jól vannak, szerencsére több magyar barátjuk él Bejrútban, akikkel felvették a kapcsolatot, azok pedig felajánlották, hogy megszállhatnak náluk.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.