Antal, Anett
16 °C
24 °C

Óvadék fejében kiengedték az őrizetből Jimmy Lai hongkongi médiamogult

2020.08.11. 21:31

A hongkongi demokráciáért küzdők mozgalmának több tucat tagja üdvözölte a vállalkozót, amikor kijött a rendőrőrsről. A South China Morning Post értesülése szerint átszámítva 32 ezer euró óvadékot kellett letennie a 71 éves üzletembernek, akivel együtt több más aktivistát is szabadon bocsátottak a hatóságok, szintén óvadék fejében.

Jimmy Lait, aki a Next Digital cégen keresztül a demokráciamozgalom egyik lapjának, az Apple Dailynek a tulajdonosa, hétfőn vették őrizetbe látványos rendőrségi akció keretében. Egyebek között csalással és azzal gyanúsítják, hogy titkos tárgyalásokat folytatott meg nem nevezett külföldi hatalmakkal. Kedden a hongkongiak tiltakozásul tömegesen vásároltak a lapból, amely sok helyen elfogyott, és sok újságosbódéknál hosszú sorok kígyóztak.

A médiamágnás tavaly többször is arra buzdította a hongkongiakat, hogy vegyenek részt a Pekinggel szembeni tiltakozó felvonulásokon. A megmozdulásokon több százezer ember jelent meg.

Jimmy Lai őrizetbe vételét a kínai nemzetbiztonsági törvény június végi elfogadása tette lehetővé. A törvény szerint Peking - a 7,5 millió lakosú volt brit gyarmat autonómiáját lényegében semmibe véve - Hongkongban is felléphet minden olyan tevékenységgel szemben, amelyet a kínai vezetés szeparatista vagy "terrorista" felforgatásnak bélyegez. A törvény számos megfigyelő szerint véget vet az "egy ország, két rendszer" alapelvnek, amely 1997 óta érvényben volt, azóta, hogy Hongkong a brit korona alól visszatért Kína fennhatósága alá.

(MTI)