Máté, Mirella
8 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Szükségállapotot vezettek be Bejrútban, már az FBI is nyomoz

2020.08.13. 16:47

A libanoni parlament csütörtökön megszavazta, hogy szükségállapotot vezessenek be Bejrútban a múlt heti robbanás után, amely miatt több mint 170 ember halt meg, legalább 6500 ember megsérült, a kormány pedig lemondásra kényszerült.

Az MTI híre szerint a parlament a szerencsétlenség után tartott első ülésén hozta meg döntését a szükségállapotról, széles hatáskörrel ruházva fel a hadsereget a növekvő népharag és politikai bizonytalanság miatt.

A kormány még a lemondása előtt szükséghelyzetet rendelt el Bejrútban, felhatalmazva a hadsereget például arra, hogy kijárási tilalmat rendeljen el, megakadályozza a nyilvános gyűléseket, cenzúrázza a médiát, és a biztonságot veszélyeztető cselekmények gyanújával akár katonai bíróság elé állíttathasson embereket. A tartósabb szükségállapot bevezetéséhez azonban parlamenti jóváhagyásra volt szükség.

A kormánydöntést emberi jogi szervezetek is bírálták, szerintük a polgári kormány is kibővített jogkörrel rendelkezik a koronavírus-járvány miatt. Egyesek bírálták a tüntetők elleni kemény katonai fellépést is, attól tartva, hogy a kibővített hatásköröket az ellenvélemények elhallgattatására használhatják fel.

A parlamenti ülésen - mielőtt megszavazták a szükségállapot bevezetését - egyperces némasággal emlékeztek meg a robbanás áldozatairól. Ezután közel tucatnyi képviselő lemondásáról is tárgyaltak, akik a múlt héten távoztak, elégedetlenségüket fejezve ki amiatt, ahogyan a kormány a tragédiát kezelte.

Az FBI is segíti a nyomozást

A tervek szerint hamarosan Bejrútba utazik a francia védelmi miniszter, a legfrissebb hírek szerint pedig David Hale politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár már meg is érkezett a katasztrófa sújtotta városba. Hale a lerombolt városrészben közölte: az FBI is részt vesz a robbanás ügyében vizsgálódó libanoni és nemzetközi nyomozók csoportjának munkájában.

Hozzátette: az FBI-t erre a libanoni hatóságok kérték fel, ez is egy módja annak, hogy Washington segítsen a szerencsétlenség következményeinek felszámolásában. Hale várhatóan megerősíti az amerikai kormányzat készségét arra, hogy segít a libanoni népnek kilábalni a tragédiából, és várhatóan egyes alapvető reformok sürgősségét is hangsúlyozni fogja – közölte a bejrúti amerikai nagykövetség.

Washington eddig 18 millió dolláros humanitárius segélyt ajánlott fel, amelyet az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID), valamint a kül- és az védelmi minisztérium biztosít.

Egyszerre álltak meg Bejrút órái

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a bejrúti kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát felrobbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése és biztonsági vezetők is tudtak arról, hogy a vegyi anyagot a kikötőben tárolják.

Miután a kormány hétfőn lemondott, jelenleg ügyvivőként működik. Az ügyvivő miniszterelnök korábban előrehozott választások kiírását javasolta, de azt a házelnök és több politikai szervezet nem támogatta.

Közben az AFP közzétett egy csokor képet, amelyeken a robbanást túlélő libanoniak láthatóak az otthonaikban elhelyezett falióráikkal, amelyek mind a robbanás pillanatában – 18 óra 10 perc körül – álltak meg.

A robbanásról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.