Szavazatvásárlás miatt ítélhetik el a volt japán igazságügyi minisztert

2020.08.25. 07:22

Szavazatvásárlással vádolják Japán volt igazságügyi miniszterét, Kavai Kacujukit és feleségét, Kavai Anrit. A házaspárt június közepén tartóztatták le, és kedden kezdődött a tárgyalásuk.

A tokiói ügyészség szerint több mint 29 millió jent (82 millió forint) költöttek a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) pénzalapjából szavazatvásárlásra, hogy elősegítsék Kavai Anri megválasztását a parlament felsőházába. 

A VOLT MINISZTERT TETTEN ÉRTÉK, AMIKOR ÁTADOTT 1,7 MILLIÓ JENT.

Kavai Kacujuki elismerte, hogy készpénzt osztogatott, de tagadta a szavazatvásárlás vádját. A felesége pedig azt vallotta, nem tudja felidézni, hogy bűncselekményben vett volna részt. 

A japán kormány tekintélyét megtépázó botrányos eset súlyát növeli az is, hogy Kavai Kacujuki korábban a miniszterelnök külügyi tanácsadója volt. Tavaly ősszel mindössze másfél hónapig vezette az igazságügyi minisztériumot, majd lemondott, miután a sajtó foglalkozni kezdett a gyanús választási ügyletekkel. Abe Sindzó miniszterelnök bocsánatot kért Kavai cselekedetei miatt.

Június közepén Kavai Anri titkárát ítélték el öt évre felfüggesztett, 18 hónapos börtönbüntetésre illegális kampánypénzek kifizetése miatt.