Bezártak a szavazóhelyiségek Montenegróban, a szavazásra jogosultak háromnegyede adta le a voksát
Befejeződött a parlamenti választás Montenegróban, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány magas volt, a legfrissebb adatok szerint 19 óráig a szavazásra jogosultak 74,2 százaléka adta le voksát. A várakozások szerint ismét a kormányzó, Nyugat-barát szocialisták alakíthatnak kormányt, viszont az utóbbi harminc évben először lehet nagyon szoros a küzdelem a Milo Djukanovic vezette párt, valamint a szerbbarát ellenzék között, írja az MTI.
A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár összesen tizenegy párt, illetve koalíció közül választhatott vasárnap. A parlamentet négy évre választják, a kormányalakításhoz egy pártnak vagy koalíciónak 41 parlamenti helyet kell megszereznie. Megfigyelők szerint a voksolás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő szabálytalanság, és a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi előírásokra is figyeltek.
Az első, nem hivatalos eredmények vasárnap késő este várhatók, a végeredményt pedig a legkésőbb szerdáig közli a választási bizottság.