Elejtette fegyverét miközben a rendőrökre támadt, ezért lelőtték

2020.09.01. 19:09
Los Angelesben tegnap egy közlekedési kihágás miatt megállított kerékpáros eldobta biciklijét, majd megpróbált elszaladni. Amikor a seriffhelyettesek utolérték rájuk támadt, a dulakodás közben szétszóródott tárgyai között egy lőfegyver is előkerült. Az afroamerikai férfit halálos lövés érte.

A seriff hivatal nevében nyilatkozó Brandon Dean hadnagy szerint pontos részletek még nem ismertek, mert a helyettesei még nem számoltak be a részletekről. Az általa elmondottak szerint amikor a járőr megpróbálta megállítani a kerékpárjával szabálytalanul közlekedő fekete férfit, az eldobta járművét és elfutott. Amikor utolérték az egyiküket arcon ütötte, és eközben elejtette a kezében tartott csomagot, a szétszóródott tárgyak közül egy lőfegyver is előkerült, a járőrök tüzet nyitottak, és halálosan megsebesítették. 

„Lőfegyvere volt és rátámadt a seriffhelyettesre." 

-mondta Dean hadnagy

Családtagok a 29 éves Dijon Kizzee-ként azonosították az elhunytat, de a seriff hivatala még nem közölte hivatalosan az áldozat nevét, azt azonban közzétette, hogy a szóban forgó fegyver előkerült. Több TV csatorna helikopteréről származó felvételen is látható a lőfegyver a holttest mellett.

A hírre közel százan vonultak a a seriff hivatal elé, és a „Nevet akarunk!”, valamint „Nincs igazság, nincs béke!” jelszavakat skandálták. Az egyik környéken lakó szerint nehezen érthető miért lőtték le a férfit, aki a hivatalos verzió szerint nem tartotta kezében a fegyvert. 

„Ha lenyúlt érte, hogy felvegye az már más. De ha a lőfegyver a földön volt, miért lőttek? Az azt jelenti, hogy fegyvertelen volt.”

- mondta a Los Angeles Timesnak.  

Dijon Kizzee
Dijon Kizzee
Fotó: Facebook

Dean hadnagy hétfő délutáni sajtótájékoztatója során elmondta, hogy még nem hallgattak meg szemtanúkat és térfigyelő vagy mobiltelefonos felvétel sincs a kezükben. A sajtó kérdésére annyit válaszolt, hogy még időre van szükségük a vizsgálat lefolytatásához, és a saját nyomozásukkal párhuzamosan több független vizsgálat is indult. 

A Los Angeles megyei felügyelet kedden szavaz a seriffek és helyettesek testkamerával történő felszerelésére irányuló program finanszírozásáról

Az elmúlt hónapokban Alex Villanueva seriff többször is hevesen vitába keveredett a felügyelettel, amely eddig nem támogatta a testkamerák beszerzését.