Gyakorló éleslövészet a Csendes-óceánon

2020.09.02. 13:13
A hagyományosan, kétévente megtartott haditengerészeti gyakorlat idén a COVID miatt csökkentett létszámmal került megrendezésre. Ennek során a résztvevők hajókról és repülőgépekről indított rakétákkal elsüllyesztettek egy rendszerből kivont szállítóhajót.

A magyarra nehezen fordítható nevű Rim of the Pacific (RIMPAC) 2020 hadgyakorlat közel ötven éves múltra tekinthet vissza. Idén a koronavírus miatt a szokásosnál egy hónappal később, a tervezettnél alacsonyabb létszámmal és csak tengeri műveletek megtartásával került megrendezésre a „Csendes óceán pereme 2020”. A meghívott 25 nemzetből végül 10 vett részt az augusztus végén megrendezett hadgyakorlaton, melyből most hiányoztak az olyan látványos elemek, mint a kísérleti eszközökkel végrehajtott partraszállás, vagy az óriási repülőgép hordozók. 

A tegnapi nappal véget ért gyakorlat egyik utolsó fázisaként a résztvevők éleslövészet során elsüllyesztették a szolgálatból kivont USS Durham (LKA 114) partraszállító teherhajót. 

A két hetes esemény tegnap a résztvevő hajók közös kötelékének felvonulásával ért véget.