Valamire készülnek az oroszok

Belarusz sorsát tekintve úgy tűnik, a realitás kezd győzedelmeskedni a romantika felett, hiszen geopolitikai szempontból Fehéroroszország stratégiai jelentőségű Moszkva számára, így aki azt hitte, a Kreml engedni fogja, hogy az Ukrajna „eleste" után az utolsó ütköző állam Oroszország és a NATO között is eltávolodjék tőle, az bizony naiv álmokat kergetett. 

A fehérorosz elnökválasztást a 26 éve regnáló Aljakszandr Lukasenka (orosz változatban Alekszandr Lukasenko) államfő a hivatalos eredmények szerint a voksok több mint 80 százalékával hatodjára nyerte meg. Az ellenzék közvélemény-kutatásokra és exit pollokra hivatkozva elutasította a választási eredményt, s a Lukasenkát már unó tömegek az utcára vonultak Minszkben és más városokban az államfő távozását követelve.  

Az első tömegtüntetést a hatóságok az posztszovjet térségben már bevett módszerrel oszlatták: brutálisan összevertek embereket, százával börtönözték be és kínozták meg a tüntetőket, nyilvánvalóan elrettentő szándékkal. A hatalom erőszakos fellépése azonban nem riasztotta meg az embereket, és bár jelenleg leginkább már csak minszki megmozdulásokról érkeznek hírek, a belaruszok negyedik hete tüntetnek kisebb-nagyobb akciók keretében. 

A tiltakozások botrányos kezelésével azonban Lukasenka elvesztette legitimitását, és úgy tűnt, egy új korszak kezdődhet a kelet-európai országban egyfajta demokratikus átalakulás keretében. A hatalom átadásának előkészítésére létre is jött az ellenzéki Koordinációs Tanács, amely egyebek mellett új választások kiírásában látja a „rendszerváltás" kezdetét. A Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaja (Szvetlana Tyihanovszkaja) ellenzéki vezető pedig be is jelentette, hogy kész az átmeneti időszak alatt vállalni az elnöki tisztséget. 

Orosz védelem a színes forradalmaktól

Annak reménye, hogy Lukasenka esetleg leköszönjön és átadja a hatalmat valaki olyannak, akit az EU és Oroszország is elfogad, abban a pillanatban foszlott szét, hogy Cihanouszkaja elmenekült Litvániába, az oroszokkal egyébként sem túlságosan baráti viszonyt ápoló balti országba, majd az ellenzék támogatásához csatlakozott a többi, Oroszországot fenyegetésnek tekintő balti állam is (Észtország és Lettország), illetve Lengyelország. Innentől kezdve pedig hiába állítja az ellenzék, hogy egy csöppnyi oroszellenesség sincs bennük, hiszen maguk is oroszul beszélnek. 

Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter Moszkvában méltatta az orosz vezetés visszafogott, hozzáértő és egyértelmű álláspontját a belarusz eseményekkel kapcsolatban, ami visszatartja a külső erőket a nyílt beavatkozástól. 

Hozzátette, hogy Minszk

ellenállt az első hullámnak, és nem engedte, hogy Belaruszban megvalósítsák az ukrán forgatókönyvet, azaz a kívülről szervezett színes forradalmat.

Moszkva nem engedi, hogy elszakítsák tőle Belaruszt

Bár a fehérorosz elnök az ország nyugati területein hadgyakorlatot rendelt el, hogy annak látszatát keltse, a szomszédos NATO-országok már a katonai beavatkozásra készülnek. Pedig ha valamely országról el lehet képzelni, hogy fegyveres erővel avatkozzon be a válság kezelésének céljával, az pont Oroszország, amely ezt a lehetőséget nem is rejtette igazán véka alá. Moszkva ugyanis elismeri az elnökválasztást, Putyin pedig biztosította fehérorosz kollégáját arról, hogy Oroszország segítséget nyújt a helyzet rendezésében. Tenné ezt - már ha felkérik rá - a két ország mélyebb integrációját előrevetítő Szövetségi Államról szóló egyezmény, de akár a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete nevű katonai szövetség alapján. 

Oroszország emellett - Putyin közlése szerint - már saját rendfenntartó erőiből tartalék egységet hozott létre a rend helyreállítása érdekében. A Lukasenka-rezsim orosz támogatását jól jelzi az is, hogy a két ország államfői egymilliárd dollár fehérorosz adósság refinanszírozásáról állapodtak meg. 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján pedig hangsúlyozta, hogy Moszkva és Minszk méltósággal fognak reagálni az arra irányuló kísérletekre, hogy  Fehéroroszországot  „elszakítsák" az Orosz Föderációtól.

Tegyél rendet Szása, mert különben mi fogunk

Ha mellőzzük azt, hogy Belarusz orosz szempontból stratégiai jelentőségű, felmerül a kérdés, hogy miért nem tudta a népharag elsöpörni az elnök rendszerét, különösen úgy, hogy a támogató bázisának számító gyári munkások is elégedetlenségüknek adtak hangot, ami Lukasenkát afféle Ceausescu-pillanatként érte. 

A rezsim brutális fellépése a tüntetőkkel szemben azonban elhamarkodott és pánikszerű volt, az elnök legitimitását pedig megkérdőjelezhetővé tette. 

Lukasenka látta, hogy nagy bajba került, s bár az erőszak-szervezetek vezetőit is magába foglaló politikai elit - amely a posztszovjet autokrata országokban gyakran egyszerre testesíti meg a gazdasági elitet is - nem hátrált ki mögüle, olykor úgy tűnt, a rezsim nem tudja, mihez kezdjen. A hatalmat azonban biztosan nem akarták elengedni, mert az országnak az ellenzék égisze alatt történő jogállammá alakulása szinte biztos, hogy az elszámoltatással kezdődne. És bizony mi mindent tudnának mesélni az elszámoltatás alatt, mennyi olyan dolog kerülne felszínre, amikről eddig csak zárt ajtók mögött, de akkor is csak suttogva beszéltek?

A fehérorosz hatóságoknak nem kell elmagyarázni, miként kell szétverni egy tüntetést, eltüntetni a disszidenseket és megfélemlíteni a lázongókat, 2010-ben már egyszer levertek egy tiltakozóhullámot Minszkben. Vélhetően azt hitték, ez megint sikerülni fog most is, ám ma már mindenkinek van kamerás telefonja és legalább egy internetes azonnali üzenetküldő szolgáltatást használ napi szinten.

Válságkezelés orosz módra

Haraszti Miklós szerint - aki az ENSZ belarusz emberi jogi megfigyelőjének tisztségét töltötte be 2012 és 2018 között -  a Lukasenka-rezsim titkosszolgálata, melyet a régi szép időket idézve KGB-nak hívnak, valójában Putyin hálózata. Ebből kiindulva pedig az oroszok könnyedén átadhatták javaslataikat fehérorosz kollégáiknak arról, hogyan lehet finomítani a tüntetések leverésén. 

1. apránként vedd őrizetbe a tüntetőket, nincs elég embered, pláne börtönöd egyszerre mindenkire
2. akadályozd a tüntetőket a közlekedésben, ne engedd őket eljutni a tiltakozó akciókra

   Глядзіце, як было сёння на маршу студэнтаў у Менску! pic.twitter.com/uO8UyPDgQF

   — Белсат TV (@Belsat_TV) September 1, 2020

3. zaklasd az ellenzéki vezetőket, próbáld megfélemlíteni őket
4. korlátozd a médiát, ne hagyd, hogy a tüntetések híre mindenkihez eljusson 

Az orosz segítségnek a válságkezelésben vannak jelei, de nem törvényszerű, hogy a „rend" fokozatos helyreállítása moszkvai forgatókönyv alapján történik, hiszen mégiscsak van 20+ év gyakorlata a belarusz politikai elitnek is az ország kormányzásában.

Csak akkor mi ez a nagy összeborulás az orosz testvérekkel? 

Vóva szólt Szásának, hogy nagyon gyorsan szedje össze magát, különben...

Lukasenka jó ideje jelenik meg a médiában taktikai felszerelésben és fegyverrel. Elképzelhető, hogy ezzel azt igyekszik mutatni a független médiától megfosztott lakosságnak, hogy valós külföldi fenyegetéssel néz szembe az ország, fel kell készülni a védekezésre a beavatkozó erőkkel szemben. Ugyanakkor ez a viselkedés félelemről is árulkodik, egyes megfigyelők szerint pedig ezt a félelmet az orosz barátok váltják ki. Ha a KGB Putyin hálózata, miért ne gyilkolhatnák meg és állítanak a helyére egy új, megbízható vezetőt?  Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügye óta sejthető, hogy az orosz titkosszolgálatnak van erre is módszere.

A tékozló fiú hazatér

Az ukrán válság 2014-es kitörése után Lukasenka a szuverenitást kezdte el külpolitikai retorikájának fókuszába tenni, érdekeit szem előtt tartva simult Oroszországhoz vagy éppen szólt be neki a Nyugat ujjongására. 

Lukasenka azonban a realitás talajába ütközött a tüntetések és annak hatására, hogy hiába próbált lavírozni Oroszország és az EU között, európai szomszédai szívesen látnának már mást a helyén, mondjuk Cihanouszkaját. 

Abba is bele kellett nyugodnia a fehérorosz elnöknek, hogy hiába van a gazdaság nagy része állami tulajdonban, így rendeletileg lehet a béreket és az árakat befolyásolni, ehhez nélkülözhetetlen az, hogy Oroszország nagyon olcsón szolgáltassa a nehézipar működéséhez szükséges energiahordozókat. Magyarán: 

Ha az ember nagyon rosszindulatú akarna lenni, azt is mondhatná, hogy Moszkva mindeddig megengedte Lukasenkának, hogy vezetősdit játsszon és elnézte, hogy udvaroljon a Nyugatnak, miközben beszólogat neki. Eddig hagyták. Most viszont az orosz geopolitikai érdekeket veszélyezteti, amit a Kreml egész biztosan nem fog elfelejteni neki.

Valamit valamiért

Nem biztos, hogy véletlen volt az, hogy Putyin a Szövetségi Államról szóló szerződést emlegette mint jogalapot az orosz beavatkozásra. A tavalyi évben viszonylag sok cikk született arról, hogy az orosz elnök az említett szerződés új szintre emelésével „bekebelezné" Fehéroroszországot, az új entitásnak pedig csupán egy elnökre volna szüksége, akit vélhetően Putyinnak hívnának. Ezzel pedig újraindulna elnöki mandátumszámlálója az orosz államfőnek, és gyakorlatilag élete végéig elnök maradhatna. Az orosz alkotmánymódosításról szóló referendummal azonban időközben megoldotta a problémát, így az említtet probléma már nem nyomja a vállát.

Nem véletlenül emlegetik az ukránokat

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán arról is beszélt:

mintegy kétszáz, ukrán területen kiképzett szélsőséges tartózkodik jelenleg a Belarusz Köztársaságban.

Kijev cáfolta a külügyminiszter állítását, viszont, ha az ukránok 200 kiképzett fegyverest küldtek volna Belaruszba, az azt jelenthetné, hogy az oroszok készülnek a bevonulásra, az ukránok meg küldték a veteránokat szervezni az ellenállást.

Ez az akciófilmbe illő forgatókönyv azonban valószínűleg csak a képzelet szüleménye.

Lavrov ugyanis ezeket a szélsőségeseket radikális cselekmények kiprovokálásával és finanszírozásával vádolta. 

Az ukrán szélsőségesek emlegetése vélhetően arra irányult, hogy hergeljék az orosz hazafias érzelműeket, hiszen az ukrán válság kirobbanásával az orosz propaganda két táborra osztotta az ukrán társadalmat:  a  Banderista, fasiszta, oroszellenes ukránokra, akik orosz gyerekeket esznek reggelire és a normális, oroszajkú emberekre. 

Nem csak ebben merül ki az ukránok emlegetése. Az erőszakba torkolló majdani tüntetések kicsúsztak az Viktor Janukovics  bukott ukrán elnök irányítása alól, olyannyira, hogy őt annak idején Oroszországba kellett menekíteni. Szakértők szerint az oroszbarát ukrán államfő már túl sok mindent tudott, nem lehetett sorsára, illetve az új rezsim kegyelmére hagyni.  A Kreml ezután pánikszerűen elfoglalta a Krímet, és félve attól, hogy érdekeinek keresztbe tevő ukrán kormányok jönnek, felhergelte a kelet-ukrajnai oroszajkú lakosságot, hogy egy fegyveres felkelés keretében foglaljanak el minél több területet Ukrajnában. Az ukránok azonban ellenálltak, a kelet-ukrajnai konfliktusból keletkezett egy állóháború, amellyel Moszkva nyomást tud gyakorolni, valamint szavatolta, hogy Ukrajnát se az EU-ba, se a NATO-ba ne vegyék fel, legalábbis még egy jó ideig. Ettől függetlenül az orosz érdekszférába tartozó Ukrajna a Nyugat felé fordult, a kétoldalú kapcsolatok pedig tönkre vágódtak vélhetően addig, amíg Putyin hatalmon van, vagy ameddig a kelet-ukrajnai háborúnak véget nem vetnek.

A Kreml valószínűleg megtanulta a leckét Ukrajna példáján, és

Hogy mi lesz Lukasenka és a fehérorosz elit sorsa, azt majd az idő megmondja, de erős a gyanú, hogy változások jönnek, és nem olyanok, mint amilyet a fehérorosz ellenzék remél. De még az is lehet, hogy Lukasenka is csalódni fog.