Dömötör
-1 °C
14 °C

Több száz embert vettek őrizetbe az új belarusz tüntetéseken

2020.09.06. 20:28

A hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka elnök távozásának követelésével – írja az MTI. A hatalmas tömeg az 1995 előtt is használt, az első világháború utáni első fehérorosz köztársaság fehér-vörös-fehér zászlajával vonult fel. „Fehéroroszország él!” – skandálták. 

Alesz Bjaljacki emberi jogi aktivista, a Vjaszna nevű emberi jogi szervezet vezetője szerint a résztvevők száma meghaladta a 100 ezret.

A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel vonultak ki, és több embert is őrizetbe vettek. A helyi sajtó szerint a tüntetés környékén lezárták az utcákat, és a belügyminisztérium tudatta, hogy kész még több rendfenntartót küldeni az utcákra. A hatóságok figyelmeztették az embereket, hogy maradjanak otthon, és ne vegyenek részt az ellenzék által Az egység menete névre keresztelt felvonuláson.

Minszken kívül is voltak tiltakozások. Grodno városából egy tiltakozó által feltöltött videón az látható, hogy egyenruhások rohanják le a tüntetőket, és könnygáz bevetéséről is érkeztek hírek.

A Vjaszna nevű civil szervezet szerint Minszkben legkevesebb száz embert vettek őrizetbe a rendőrök, s a tudomásukra jutott őrizetbe vételek száma országosan a 200-at is meghaladja. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a fővárosban többen megsérültek, amikor a rendőrség oszlatni kezdte a tüntetőket az egyik állami traktorgyárnál. A tuty.by belarusz portál egyik felvételén az látszik, hogy nők egy csoportja azt kiabálja a tiltakozókat elhurcoló rendőröknek, hogy szégyelljék magukat.

Előző hét vasárnap a hatóságok tiltása ellenére több százezren vonultak fel Lukasenka távozását követelve, aki az ellenzék szerint csalással szerezte meg a voksok 80 százalékát az augusztus 9-én tartott elnökválasztáson. A tiltakozók az elnök lemondása mellett új választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a rendőri erőszak kivizsgálását követelik.

Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt, aki augusztusban kénytelen volt elhagyni hazáját, Litvániából azt üzente a tiltakozóknak, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni. – Emlékezzetek: együtt erősek vagyunk – szögezte le videoüzenetében.

Fehéroroszországban az elnökválasztás éjszakája óta rendszeresek az elnök elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.