Romániában félelmetes gyorsulásnak indult a járvány

2020.09.23. 16:39

Romániában már 1700 fölé ugrott az újonnan diagnosztizált fertőzések napi esetszáma: 1767  koronavírus megbetegedésről számoltak be szerdán. Ez a szám több mint 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Romániában másfél hónapos egyenletes terjedés után múlt héten kezdett ismét gyorsulni a járvány, emiatt már a napi 1250 új eset számít átlagosnak. Az utóbbi 24 órában 47 koronavírusos beteg – köztük két huszonéves fiatal – halt meg, így a járvány áldozatainak száma elérte a 4550-et. A járvány kezdete óta több mint 116 ezer embernél mutatták ki a fertőzést - írta az MTI. 

Az ismert aktív esetek száma meghaladta a 18 300-at, több mint hétezren vannak kórházban, az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma pedig megközelíti az ötszázat. Nelu Tataru egészségügyi miniszter azt mondta: a pozitív forgatókönyv szerint, ami az óvintézkedések fegyelmezett betartásán alapul, október közepétől a napi esetszámok csökkenése remélhető.

A tárcavezető azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a hatóságok újabb karanténintézkedések meghozatalára kényszerülnek, ha a megbetegedések üteme meghaladja az egészségügyi rendszer befogadóképességét.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek