Negyven belarusz személyt sújt szankciókkal az EU, de az elnök nincs közöttük
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Belarusszal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői az Alekszandr Lukasenko által augusztusi 9-én csalással megnyert elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hajnali sajtótájékoztatóján.
![Rendőrök őrizetbe vesznek egy tüntetőt Minszkben 2020. szeptember 23-án, miután Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök letette hivatali esküjét az államfői rezidencián, a Függetlenség Palotájában. Fehéroroszországban augusztus eleje óta tüntetnek, mert a tiltakozók szerint Lukasenko csalással győzött a választásokon](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3475/34757/347576/34757685_5a9257c79c0037c4539aef9a3bf046b9_wm.jpg)
Michel arról tájékoztatott, hogy a szankciós listán – amelynek elfogadását a Törökországgal szemben szorgalmazott szigorú fellépés késlekedése miatt Ciprus mind ez idáig ellenezte – mintegy negyven olyan ember szerepel, akik felelősek a hatósági erőszak elrendeléséért vagy részt vettek a végrehajtásában.
Alekszandr Lukasenko belarusz elnök nincs a listán, de az EU szorosan figyelemmel kíséri az eseményeket, ezért ez még változhat – idéz az MTI Michel bejelentéséből. Angela Merkel német kancellár eközben arról beszélt, hogy a belarusz hatalom elleni szankciók életbe lépése azt mutatja, hogy az EU határozottan fellép azokkal szemben, akik rombolják a demokráciát.