Bizonyított a Velencét védő mobilgát
Az ellentmondásos és csillagászati összegeket felemésztő mobilgátat éppen kilenc évvel tervezett befejezési dátuma után használták először rendeltetésének megfelelően Olaszországban. A hétvégi vihart követően felemelt gát sikeresen elhárította a 130 centiméteres áradást. - jelentette az euronews.
Bár mind a 78 gátelem a helyére került, a kiszolgáló infrastruktúra egy része még mindig nincs készen. Az elképzelés szerint a rendszert minden egyes olyan alkalommal használni fogják, amikor az előrejelzések 110 centiméteres vagy nagyobb vízszint emelkedést jósolnak. Az erős hétvégi viharban a gátak segítsége nélkül a város fele víz alá került volna.
A közel évtizedes halasztással üzembe helyezett MOSE végül az eredeti ár több mint háromszorosába került, közel hatmilliárd dollárba. A felemelhető gátakból álló megoldás elzárja a szigetekre és cölöpökre épült várost a tengertől, a Velence előtti lagúna három bejáratához tervezett mobilgát építését 2003-ban kezdték el. Sajátos rendszerével a kiemelkedő, illetve lesüllyedő, több sorban elhelyezett fémfalak akár három méter magas ár ellen is megvédenék a várost.