Nemzetközi vegyifegyver-szakértők vizsgálhatják ki Navalnij mérgezését
Kész szakértőket küldeni Oroszországba a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), hogy segítsenek kivizsgálni Alekszej Navalnij ellenzéki mérgezésgyanús ügyét. Navalnijt Németország szerint egy betiltott idegméreggel mérgezték meg – emlékeztet az MTI.
Az OPCW közölte, hogy október 1-jén kapta meg Moszkva kérését, és tisztázni szeretné, hogy Oroszország milyen jellegű segítséget vár a szervezettől.
Navalnij augusztus 20-án lett rosszul egy Szibériából Moszkva felé tartó repülőúton. A német hatóságok szerint a politikustól vett vértesztek kimutatták, hogy a szovjet időkben gyártott novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg. A nyugati kormányok szankciókat vezetnének be Moszkva ellen.
Az OPCW hétfői közleménye szerint a szervezet műszaki titkársága kész elvégezni a kért szakértői vizsgálatot, és kérésre szakembereket is felvonultat.
Az OPCW tagállamai keddi tanácskozásán várhatóan megvitatják a Navalnij-ügyet.
Korábban Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy kilép az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény betartatására létrehozott szervezetből. Moszkva azzal vádolta meg az OPCW-t, hogy elfogult a nyugati nagyhatalmak iránt Szíriában, ahol Oroszország katonai támogatást nyújt Basár el-Aszád elnöknek.
Az orosz külügyminiszter szerint a berlini klinika nem talált mérget
Orosz kollégáikhoz hasonlóan a berlini Charité klinika orvosai sem találtak harci méreganyagot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mintáiban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az oroszországi európai üzleti egyesület tagjaival hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán. Az orosz külügyminiszter szerint a mérget a német hadsereg laboratóriumában mutatták ki. Hozzátette:
A mai napig nem tudjuk, hogy a franciák és a svédek maguk vettek-e mintát, vagy ezeket a németek bocsátották a rendelkezésükre.
A Kreml szerint Alekszej Navalnij a CIA kéme
Új moszkvai összeesküvés-elmélet a novicsokos mérgezésről.