Nyitnak az amerikai mozik
A New Yorkon kívüli mozik pénteken kinyithatnak az államban – jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. A moziüzemeltetők, akik jelentős nyomást gyakoroltak a törvényhozókra, nagy győzelemként üdvözölték a bejelentést – írta a The Hollywood Reporter. Mindenesetre a filmszínházak termenként és vetítésenként csak ötven nézőt engedhetnek be. A Los Angeles-i után második legnagyobb nézőszámot jelentő New York városi mozik kinyitásáról még nincs szó.
Cuomo jelezte: azokban a megyékben nyithatnak ki a mozik, ahol két hét átlaga alapján a lakosság két százalékánál kevesebb a koronavírus-fertőzött, és ahol nincsenek gócpontok. A mozikban maszkot kell viselni, csak evéskor vagy iváskor lehet levenni. A távolságtartásra is figyelni kell – írta az MTI.
New York lett a koronavírus egyik nagy áldozata
Rövid idő alatt robbant be és borított fel mindent New Yorkban a koronavírus. Két hónap alatt 11 ezren haltak meg a 8 milliós városban.
Az egyetlen élő szereplős hollywoodi film, amelyet 2020-ban bemutatnak az észak-amerikai mozik, az a Wonder Woman 1984, amelynek a tervek szerint karácsonykor lesz a bemutatója.