Mi a célja a lefejezéses kivégzéseknek?
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Amikor Daniel Pearl amerikai újságírót 2002-ben terroristák lefejezték Pakisztánban, még az egész világ elképedt.
2014-ben az Iszlám Állam (ISIS) dzsihádistái szintén lefejezéssel végeztek első amerikai áldozatukkal, James Foley-val, majd két héttel később Steve Sotloff-fal; ők is újságírók voltak. Őket Szíriában – Rakkában, illetve Aleppóban – ölték meg.
Most már Európában is végeznek így nyugati áldozataikkal iszlamisták. Tegnap Nizzában a francia hírforrások szerint „gyakorlatilag lefejezett” egy azóta elfogott elkövető egy idős nőt, aki imádkozni ment a dél-francia nagyváros Notre-Dame-székesegyházába. A sajtóban Brahim néven említett huszonéves fiatalember – aki helyszíni beszámolók szerint az Allah Akbar kiáltást hallatta – két további emberrel is végzett. Franciaországban ennek nyomán a legmagasabb szintű terrorkészültséget rendelték el.
Párizs mellett nemrég egy történelemtanár lett hasonló terrortámadás áldozata. Samuel Paty a szólásszabadságról tartott óráján két Mohamed-karikatúrát is bemutatott diákjainak, miután szólt a muszlim vallású tanulóknak, hogy nyugodtan menjenek ki a teremből, ha kényelmetlenül éreznék magukat. Egy 18 éves csecsen fiatal, Abdullak Anzorov vágta el a torkát és fejezte le.
Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja; ebben több mint 250-en vesztették már életüket.
De a lefejezés ilyen közel hozzánk azért meglehetősen új jelenség.
Az iszlám jogban nincs olyan érv, amely egy ilyen tettet indokolna, vagy hogy ilyesminek szakrális jelentősége lenne. A lefejezést a mérsékelt hívők, vagyis a muszlimok elsöprő többsége is gyilkosságnak tekinti
– mondta az Indexnek Manyasz Róbert, az iszlám jog szakértője, aki Libanonban, Iránban és Szíriában tanult szunnita és síita vallásjogot. Úgy véli, a terroristák célja ilyen esetben az elrettentés, a félelemkeltés lehet; a terror szó arab megfelelője, az irháb is ezt fejezi ki.
„azt is jól tudják: az iszlám kultúrkörrel ellentétben Európában tabu, ezért megütközést kelt a halál vizuális megjelenítése.”
A kés könnyen elrejthető fegyver
Az ISIS 2014-ben éppen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Foley kivégzését Üzenet Amerikának címmel töltötte fel a YouTube videómegosztóra.
Franciaország pedig a világi berendezkedés – eredeti jelentéséből kiforgatva: a vallástagadás – jelképeként tűnik fel a szélsőségesek szemében.
Az utóbbi időben – a titkosszolgálati együttműködésnek is köszönhetően – csökkent a komoly előkészületeket igénylő robbantásos és lőfegyveres terrorcselekmények száma. Megszaporodtak viszont a késes támadások; 2016-ban az ISIS propagandamagazinja, a Rumijah kifejezetten arra buzdította a fanatikusokat, hogy vágószerszámmal végezzenek az iszlám ellenségeivel, mert az olcsó, könnyen beszerezhető és jól elrejthető fegyver. Csak Franciaországban több mint tucatnyi késes terrortámadást követtek öt év alatt. A lefejezés márpedig vágószerszámmal elkövetett merénylet – a lehető legbrutálisabb és leginkább figyelemfelkeltő cselekedet, amely Európában a félelemkeltés leghatásosabb eszköze.
(Borítókép: 2002. március 29-én készült kép Ahmed OMAR SZAJED sejkről, a Dzsais-i-Mohammed betiltott pakisztáni radikális iszlám szervezet tagjáról, akit a néhány hónappal korábban Karacsiban eltűnt Daniel Pearl amerikai újságíró elrablásának és meggyilkolásának vádjával tartóztattak le. A bíróság a Nagy-Britanniában született Omar Szajedet 2002. július 15-én az ellene felhozott vádakban bűnösnek találta és halálbüntetést szabott ki rá. Fotó: Getty Images)