Koronavírus adatok

2021. nov. 29.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Taksony
1 °C
4 °C

Romániában hétfőtől bezárják az iskolákat

2020.11.05. 22:09

Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el – jelentették be a kormány csütörtök esti ülésén.

A szigorításokat a kormányülésen kivételesen részt vevő Klaus Iohannis államfő ismertette, a konkrét intézkedések azonban – a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat módosítása révén – várhatóan hétfőtől léptetik hatályba.

Iohannis a helyzet súlyosságát nyomatékosította jelenlétével: a rendszerváltás óta a mindenkori román államfő eddig mindössze néhány alkalommal élt azon alkotmányos jogával, hogy „országos jelentőségű problémák" megvitatása alkalmával részt vehet a kormány ülésén.

Az elnök szerint a napi tízezer fertőzéshez közelítő romániai járványhelyzet rendkívül aggasztó, és egyértelművé vált, hogy féken tartásához

az eddigieknél szigorúbb korlátozásokra van szükség.

Iohannis rámutatott: az állami intézmények és magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, ha a tevékenység jellege ezt megengedi, a személyes jelenlétet követelő munkahelyeken pedig be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást a tömegközlekedési eszközökön.

Be kell tiltani a rendezvényeket és mulatságokat, be kell zárni a piacokat és vásárokat, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, és korlátozni kell az éjszakai kijárást

– sorolta az államfő. Iohannis ugyanakkor kijelentette: a demokráciát nem lehet zárójelbe tenni, az ennek alapját jelentő parlamenti választást december 6-án válsághelyzetben is meg kell tartani. Az államfő szerint az erős nemzetek ragaszkodnak a demokratikus választásokhoz.

Iohannis az Egyesült Államok példájára hivatkozott, ahol csaknem százezer új fertőzést diagnosztizálnak naponta, az emberek mégis nagy számban, védőmaszkot viselve, a távolságot megtartva, fegyelmezetten álltak sorba, hogy leadhassák voksukat.

Ludovic Orban miniszterelnök jelezte, a járvány megfékezését célzó intézkedéseket kormányhatározatban fogják részletezni, amely hétfőn léphet hatályba, időt biztosítva a lakosságnak és a hatóságoknak a felkészülésre.

A kormányfő szerint a voksolás nem jelent fertőzési többletkockázatot.

Romániában eddig csak azokon a településeken zárták be az iskolákat, ahol meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A héten az iskolák csaknem felében – 8,5 ezer tanintézményben – még a szokásos óralátogatással folyt a tanítás, míg 5 ezer iskolában részlegesen, 4 ezer iskolában pedig már teljes egészében az internetre költöztették az oktatást – tájékoztatott az MTI.