Koronavírus miatt kiirtják a nyérceket Dániában

2020.11.06. 12:40

A mutáció már legalább tizenkét embert megfertőzött az ország Észak-jütlandi régiójában. A felfedezés hatására a dán hatóságok bejelentették: lezárják a térség több megyéjét, ahol bezárnak a vendéglátóhelyek, a beltéri sportkomplexumok, és felfüggesztik a tömegközlekedést. 

A nyércek amúgy az emberektől kapják el a vírust. A mutáció attól veszélyes, hogy képes a nyércről az emberre terjedni. 

A dán hatóságok attól tartanak, hogy az új vírustörzs veszélyeztetheti bármelyik jövőbeli koronavírus-vakcina hatékonyságát.

A mutáció ugyanis gyengíti a test képességét arra, hogy antitesteket termeljen, amely a jelenleg fejlesztés alatt álló oltóanyagokat potenciálisan használhatatlanná tenné. 

Az Egészségügyi Világszervezet méltatta Dániának a nyércirtásra vonatkozó „eltökéltségét és bátorságát”, hiszen a döntés hatalmas anyagi károkkal fog járni. A nyerctenyésztők ipari szövetsége szerint ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának, amely mintegy négyezer embert foglalkoztat, és nyolcszázmillió dollár értékben exportál első sorban Kínába – jegyezte meg az MTI. A dán állam vállalta, hogy megtéríti a tenyésztőket ért kárt, de az vélhetően nyolcszázmillió dollárba fog kerülni neki.

A BBC szerint a vírus európai felbukkanása óta a nyércszőrmét ugyancsak termelő Hollandiában és Spanyolroszágban is kimutatták a kisragadozókban a vírust. Ott még a nyáron leöltek több tízezer példányt.

A dániai Észak-Jütlandban pedig jelenleg 207 tenyészetben terjed igazoltan a vírus. Mármint az a vírus, amely ellen készül a vakcina, nem a mutáció. A szóban forgó új vírustörzset egyelőre öt esetben mutatták ki Dániában.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás