Vádemelés nyomán választ államfőt Koszovó

A jog a koszovói elit ellen

Hashim Thaçi, aki korábban háromszor miniszterelnöke, illetve egy ízben külügyminisztere is volt országának, nem egyedül kell, hogy számot adjon most a tetteiről Hágában. Vele együtt távozik Hollandiába Kadri Veseli korábbi koszovói házelnök, aki törvényhozási karrierjét megelőzően a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) titkosszolgálatának feje volt. A SHIK néven ismert szervezet a háború után sem szűnt meg, hanem a veteránok egy csoportja által megalapított Koszovói Demokratikus Párt szolgálatában maradt, tevékenységét pedig semmilyen törvény nem szabályozta, állami szerv nem felügyelte. A SHIK és Veseli nevét koszovói szerbek és albánok tucatjainak, de akár talán százainak a meggyilkolásával hozzák összefüggésbe; ezt a vádat a koszovói parlamentben már évekkel ezelőtt megfogalmazták ellenzékiek.

A 10-es számú harcos 

A két politikai nagyágyúval együtt indult csütörtökön a repülőtérre az UÇK egyik neves parancsnoka, Rexhep Selimi, aki a 10-es kódnevet viselte anno, a gerillaháború éveiben. Később parlamenti képviselő lett, és kering róla egy anekdota, miszerint a törvényhozás tagjainak barátságos focimeccsén le akarta parancsolni a 10-es számú mezt az egyik (gerillamúlttal nem rendelkező) képviselőtársáról, mert úgymond az a szám neki van fenntartva. 

Pristinában már szerdán feszültté vált a légkör, miután az Európai Unió rendőri missziójának (Eulex) egységei – a helyi rendőrséggel együttműködve – letartóztatták az UÇK egykori szóvivőjét, Jakup Krasniqit, aki korábban Veselihez hasonlóan éveken keresztül a koszovói törvényhozás elnöke volt. A koszovói politikai elitet sokkolták az események; egyikük azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „most biztos ünnepelnek Belgrádban”.

Mi a hágai ügyészség? 

Ez a hágai igazságszolgáltatási fórum nem tévesztendő össze a Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993-ban hozott létre a volt Jugoszlávia felbomlását kísérő háborúk során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására. Az ICTY (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia) rövidítéssel ismert, a múlt évtizedben kiemelt médiafigyelemmel kísért törvényszéknek az ügyészségét a maga idejében egy legendássá vált svájci jogásznő, Carla del Ponte vezette, aki egy másik államfőt, Slobodan Miloševićet már bíróság elé citált háborús bűnökért 2001-ben.

A koszovói különleges törvényszék és az ottani különleges ügyészség genezise ott kezdődött, hogy 2010 végén bombaként robbant egy svájci politikus nevével fémjelzett jelentés az európai emberi jogokkal foglalkozó Európa Tanácsban. A Dick Marty által összeállított anyag megdöbbentő nyerseséggel teregette ki a nyugati világban általában szimpátiával kezelt egykori koszovói albán gerillahadsereg szennyesét. Mégpedig éppen amikor Koszovó ügye kezdett révbe érni, függetlenségét elnyerve szabadulni látszott a szerbek szorításából és a nemzetközi ellenőrzés alól egyaránt.

Marty nem kevesebbet állított a nemzetközi plénum előtt, mint azt: a koszovói albán gerillák egyes vezetői összefonódtak a szervezett bűnözéssel, ami addig csak titkosszolgálati és rendőri jelentésekből szivárgott ki néha a sajtónak. Újdonság volt viszont, hogy a gerillák állítólag a harcokban túszul ejtett szerbek és kollaboráns albánok szerveivel (!) is kereskedni kezdtek, ami a legrezignáltabb cinikusok szemöldökét is feljebb rántotta. Marty ráadásul kerek perec felelősként nevezte meg Koszovó akkori miniszterelnökét, aki korábban az UÇK politikai vezetője volt, részt vett a béketárgyalásokon 1999-ben és számos nyugati vezetővel jó viszonyt ápolt. Ezt a miniszterelnököt Hashim Thaçinak hívták, akit sokan csak háborús fedőnevén emlegettek:  Gjarpëri, azaz a Kígyó. 

A Koszovó függetlenségét támogató nyugati hatalmak – elsősorban az USA, Nagy-Britannia és Németország –nem maradhatott közömbös ilyen súlyos vádak előtt. Úgy gondolták: még azelőtt lépniük kell, hogy a koszovói függetlenséget végletekig ellenző Oroszország az ENSZ elé viszi az ügyet, és politikai tőkét kovácsol belőle. Nem volt nagy titok, hogy a gerillákat 1999-ben a fenti három ország fegyverekkel és kiképzéssel segítette a szerbek elleni harcukban, ráadásul Thaçi politikusként közismerten az amerikaiak embere lett, és nem nagyon volt olyan kérése Washingtonnak, amit elutasított volna. 

A nyugati politikusok szemében a legjobb megoldásnak az tűnt, ha formailag Koszovó saját maga hoz létre egy speciális intézményt, ami kivizsgálja a Marty-jelentés vádjait. Egyben pedig azokat a bűncselekményeket is, amelyeket a háború utáni egy-két évtizedben a szőnyeg alá söpörtek, így a politikai ellenfelek, Ibrahim Rugova követőinek szisztematikus meggyilkolását és megfélemlítését.

A koszovói politikusok, főleg az egykori veteránok nagyon berzenkedtek az ötlettől, de végül Thaçi személyes fellépésének hatására a pristinai törvényhozás második nekifutásra megszavazta a szükséges törvényt 2015-ben. Ebben úgy rendelkeztek, hogy létrehoznak egy olyan koszovói törvényszéket, ami az ország területén kívül fog működni – szintén Hágában. Az is világossá vált, hogy ezen a törvényszéken koszovói születésűek csak vádlottak, tanúk vagy tolmácsok lehetnek majd. 

Adnak a látszatra

Az amerikaiak kérésére maga Thaçi kardoskodott leginkább e törvényszék és ügyészség létrehozása mellett, amely most őt szembesíti a rendkívül súlyos vádakkal. Az 52 éves koszovói albán politikus lemondása és önkéntes elutazása Hágába illeszkedik a sorba, amelyet az UÇK veteránjainak többsége már példaként állított. Ramush Haradinaj – aki a szerbek ellen legmakacsabbul védekező gerillaparancsnok volt – kétszer lett miniszterelnök a háború óta, és mindkétszer lemondott, amikor háborús bűnökkel vádolták meg. Az ICTY már felmentette; igaz, a megfélemlített tanúkkal való bizonyítás ellehetetlenülése miatt. De bejelentette:  bármilyen újabb vádakkal kész szembenézni a különleges törvényszék előtt is.

Ez a magatartás élesen eltér attól, amit általában a szerb vádlottak tanúsítottak, akik inkább csak jelentős nemzetközi nyomásgyakorlás eredményeként utaztak Hágába. Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök több mint egy évtizedig bujkált az igazságszolgáltatás elől, amíg 2008-ig a szerb rendőrség le nem tartóztatta. A legalább hétezer srebrenicai bosnyák muzulmán legyilkolásáért felelős Ratko Mladić boszniai szerb tábornok pedig még tovább, egészen 2011-ig. 

A fentiek fényében a nemzetközi büntető igazságszolgáltatást sokszor érte a vád, hogy malmai lassan őrölnek, a vádlottak csak évtizedekkel a bűncselekmények elkövetése után kerülnek bíróság elé. Ez igaz lehet, de az elmúlt negyedszázad azt mutatta, hogy Justitia előbb-utóbb mindenkit utolér, a háborús bűncselekmények vádjainak súlya alatt a legmagasabb állami vezetőknek is számot kell adniuk a történtekről. 

(Borítókép: Hashim Thaçi tart sajtótájékoztatót lemondása után Pristinában 2020. november 5-én. Fotó: Armend Nimani / AFP)