Virág
0 °C
2 °C

Minden anya rémálma: eltűnt a bébiszitter a gyerekekkel

2020.11.10. 13:27

A Utah állambeli Cedar városában egy háromgyerekes édesanyával történt meg minden szülő rémálma – írta meg a Bors. A helyi rendőrségen rögzített vészhívásban egy anyuka azt mondta, hogy megengedte a bébiszitterüknek, hogy a gyerekek vele töltsék az estét, azonban reggelre nem hozta vissza őket. Egész nap mindenféle kifogást talált arra, hogy miért nem viszi vissza a gyerekeket, végül meglepően későn, este tízre elfogyott az anyuka türelme és felhívta a rendőrséget.

A hívás nyomán a hatóságok akcióba lendültek és hamar kiderítették, hogy a három gyerekből kettőt, a két idősebbet, az ötéves és az egyévest leadta valakinek, a legfiatalabbal, a négyhónapos gyerekkel pedig szökésben volt.

Végül az FBI segítségével a szökevényt majdnem ezer kilométerrel arrébb, a Denveri Nemzetközi Repülőtéren csípték el a négy hónapos babával, így az anyuka végül szerencsésen visszakapta mindhárom gyerekét.