Varsói zavargások: 35 rendőr megsérült, 36 tüntetőt vettek őrizetbe

2020.11.12. 11:52

Csaknem háromszáz embert vettek őrizetbe Varsóban, a függetlenség napi zavargások miatt, tegnap, 35 rendőr megsérült – mondta a lengyel főváros rendőr-főkapitányságának szóvivője, Sylwester Marczak. A nemzeti ünnepen a nemzeti körök által hagyományosan szervezett menetet az idén nem engedélyezte Rafal Trzaskowski, Varsó ellenzéki főpolgármestere, de Mateusz Morawiecki kormányfő is azt kérte, hogy a koronavírus-járványra tekintettel az emberek ne vegyenek részt a felvonuláson – jelentette az MTI varsói tudósítója.

Kapcsolódó

Zavargások törtek ki Varsóban

Gyújtogattak és törtek-zúztak a lengyel fővárosban a függetlenség napján.

Bár autós felvonulást terveztek, de a megemlékezésre több ezren gyalog érkeztek. A felvonulók között voltak huligáncsoportok is, amelyek zavargásokba kezdtek, s ellenük a rendőrség könnygázt és gumilövedéket is bevetett. A rendőrség jelezte: az őrizetbe vett több mint 300 ember többségét már szabadon engedték. Összesen 36 embert gyanúsítottak meg különböző bűncselekmények elkövetésével, őket továbbra is őrizetben tartják. 

A rendőrségi beavatkozás során meglőtték gumilövedékkel a Szolidaritás szakszervezet Tygodnik Solidarnosc című hetilapjának 74 éves fotóriporterét, aki arcsérülést szenvedett. Az esetet vizsgálják. A koronavírus-járvány miatt Lengyelországban jelenleg tilosak az öt főnél nagyobb gyülekezések. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

32 perce

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája