Vádat emeltek egy német szélsőjobboldali terrorista szervezet ellen

000 8TM2GJ
2020.11.13. 19:08

Németországban pénteken vádat emelt a német szövetségi legfőbb ügyészség egy feltételezetten szélsőjobboldali terrorista csoport ellen. A vádirat szerint mecsetek ellen terveztek merényleteket. A tizenkét vádlott kivétel nélkül férfi és német állampolgár. A szervezet Gruppe S-nek nevezte magát, a tizenkettedik vádlottat pedig a csoport külső támogatásával vádolják.

A vádiratban leírják, hogy a feltételezett terrorista szervezet minél több halálos áldozattal és sérülttel járó terrortámadást akart végrehajtani mecsetek ellen annak céljából, hogy provokálja a szélsőséges iszlamistákat és polgárháborús állapotokat idézzen elő Németországban. A végcél Németország állami és társadalmi rendjéének megbontása, demokratikus berendezkedésének megdöntése volt – írja az MTI.

Februárban csaptak le a Gruppe S-re, a terrorelhárító egységek egyszerre öt tartományban tartottak razziát. A Tagesschau német lap szerint 2019 októbere óta a csoport egyik tagja a rendőrség informátora volt, őt nem tartóztatták le.

A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutolsó éves jelentése szerint a német biztonsági szervek által nyilvántartott szélsőjobboldaliak száma a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett, számuk meghaladja a 32 ezret. Közülük 13 ezer emberről feltételezik a hatóságok, hogy politikai meggyőződésüket akár erőszakkal is hajlandók lennének érvényre juttatni.

Borítókép: AFP Fotós: Christof Stache

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Az egyházfő állapota továbbra is instabil.

március 1., 14:21

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

1 órája