Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Komoly szigorítások jönnek Svédországban

2020.11.17. 07:48

Tilos Svédországban nyolc főt meghaladó nyilvános összejöveteleket tartani a jövő héttől. A stockholmi kormánynak ez a második intézkedése, amelyet az utóbbi egy hétben bejelentettek; a minap közölték: tilos az alkoholvásárlás este 10 órától, a bároknak, az éttermeknek és az éjszakai kluboknak pedig este fél 11-kor be kell zárniuk – írta a távirati iroda. Stefan Löfven svéd miniszterelnök azzal indokolta az intézkedést, hogy az állampolgárok kevésbé tartották be az ajánlásokat, ami szerinte „érthető” a járvány hosszú időtartama miatt.

A  skandináv országok közül Svédországot sújtja a leginkább a koronavírus-járvány, ám Stockholm járvány elleni eddigi stratégiája lazább volt szomszédaiéhoz képest. Az országban viszonylag kevés korlátozást vezettek be, inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezték a hangsúlyt. Az elmúlt két hétben azonban megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma: az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint százezer lakosra átlagosan 512 újabb esetet regisztráltak, kétszer annyit, mint Dániában, és többet, mint Hollandiában és Nagy-Britanniában. Svédországban eddig több mint 180 ezren fertőződtek meg a kórban, és 6189 emberéletet követelt a Covid–19.

Kapcsolódó

Javulást mutatnak a svéd koronavírus-adatok

Egész Európában új erőre kapott a koronavírus-járvány, ezalól csak Svédország kivétel.