Újabb fegyveres konfliktus lángolhat fel Afrikában

2020.11.22. 11:11
A Polisario Front felgyújtott sátrai
A Polisario Front felgyújtott sátrai
Fotó: AFP

Függetlenségről szóló népszavazással és annak eredménye tiszteletben tartásával lehetne megoldani a nyugat-szaharai konfliktust – idéz az MTI Besenyő Jánosnak, az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolája docensének köztévében adott interjújából.

A népszavazásról már közel három évtizeddel ezelőtt született döntés, de a mai napig nem tartották meg. Besenyő János felidézte, hogy a nyugat-szaharai Polisario Front múlt héten felmondta az 1991 óta érvényben lévő tűzszüneti megállapodást, miután Marokkó behatolt egy ENSZ által felügyelt biztonsági zónába.

Kapcsolódó
Taposóaknák millióit rejti a homok a Szaharát kettévágó fal tövében

Taposóaknák millióit rejti a homok a Szaharát kettévágó fal tövében

2700 kilométer hosszan vágja ketté a Szaharát a marokkói nagy homokfal, ahol a világ egyik legnyomorultabb háborús konfliktusa zajlik évtizedek óta.

A szakértő szerint a nyugat-szaharaiakat Algéria is támogatja, és mivel Marokkó és Algéria is régiós elsőbbségért vetekszik, egy régiós konfliktus beláthatatlan következményekkel járhat. Egy esetleges regionális háború elősegítené a migrációt, a terrorizmust, valamint a régiós instabilitást

– hangsúlyozta a szakértő.

Bár Észak-Afrikában Marokkó és Algéria jelenleg stabilnak nevezhető, Líbiában polgárháború van, Egyiptom különböző terrorcsoportok miatt küzd biztonsági kihívásokkal, és a Nílus vízmegosztása miatt egy esetleges etióp–egyiptomi háború is kilátásban van, illetve Tunéziában is problémát jelentenek a radikális szervezetek – sorolta a gócpontokat.

Az Európai Uniónak sem hiányzik, hogy eszkalálódjon a konfliktus, és regionális háború törjön ki Észak-Afrikában. Besenyő János arról is beszélt:

A Nyugat-Szahara a halászati lehetőség, a foszfát-, illetve a kőolaj- és földgázlelőhelyek miatt is fontos Marokkónak. Az országnak jelentős vanádium, vasérc és más különleges fém nyersanyaga is van.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

37 perce

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

40 perce

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

tegnap, 17:58