Kémkedéssel vádolt orosz diplomatákat utasítottak ki Hollandiából
A helyi sajtó tájékoztatása szerint az érintettek az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) munkatársaként, diplomáciai fedésben dolgoztak Oroszország hágai nagykövetségén.
Az AIVD arról számolt be, hogy egyikük meglehetősen kiterjedt informátori hálózatot épített ki, elsősorban a high-tech szektorban.
Vállalat- és szervezetneveket nem közöltek, mindössze annyit, hogy a hírszerzőket mindenekelőtt a mesterséges intelligenciával, félvezetőkkel, illetve nanotechnológiával kapcsolatos információk érdekelték.
A kémkedési ügy valószínűleg károkat okozott azon szervezeteknek, amelyeknek az informátorok dolgoztak vagy dolgoznak, emellett a holland gazdaságnak és nemzetbiztonságnak is
– írta jelentésében a nyugat-európai ország titkosszolgálata.
A két orosz állampolgárnak záros határidőn belül el kell hagynia Hollandiát.
Mintegy két évvel ezelőtt orosz kémek megpróbáltak betörni a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe.