Kamion hajtott biciklisták közé Nevadában, öten meghaltak

2020.12.11. 07:12

Legalább öt biciklista vesztette életét és hárman megsérültek egy csütörtök este, Las Vegastól nem messze történt balesetben – közölte az MTI. 

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a teherautó

az országúton egy húsz sportolóból álló csoport közé hajtott.

A biciklisták a New York Times szerint éppen egy 130 mérföld hosszú biciklitúrán vettek részt, amelyet évről évre meg szoktak rendezni Nevadában. 

Az előzetes vizsgálatok szerint a kerékpársávba hajtó tehergépkocsi a sportolókat kísérő biztonsági járműnek nyomta a biciklistákat.

A rendőrök szerint a teherautó sofőrje nem állt alkohol vagy más szer befolyása alatt. A USA Today szerint a rendőrség szóvivője azt is közölte, hogy

vélhetően nem egy szándékosan elkövetett bűncselekményről, hanem egy tragikus incidensről van szó. 

Egy súlyos sérültet helikopterrel kellett kórházba szállítani, egy másikat mentőautóval vittek el a helyszínről. A harmadik sérült csak kisebb sebeket szerzett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport