Hollandiába december 29-től csak negatív PCR-teszttel lehet belépni
Jövő keddtől csak negatív PCR-teszttel lehet belépni mindazoknak, akik a koronavírus-járvány szempontjából veszélyes övezetből érkeznek. Mivel a hágai külügyminisztérium térképén szerdán minden ország ebbe a kategóriába tartozott, ezért egyelőre az egész világra kiterjed a korlátozás.
Az intézkedés – írja az MTI – az Európai Unión kívüli államokra vonatkozóan már december 15-e óta érvényben van, de december 29-étől minden országra vonatkozik, bármilyen közlekedési eszközt vegyenek is igénybe az utasok.
Vasárnap Hollandia volt az első, amely nem engedett be a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.
Mark Rutte holland miniszterelnök december 14-én olyan új járványügyi intézkedéseket jelentett be, amelyeknek szigorához fogható nem volt a járvány kezdete óta az országban, és ezek egyelőre január 19-éig maradnak érvényben.