Nagyon lassan áll helyre a közlekedés Madridban
A másfél napos teljes leállást követően elsőként a vasúti forgalom indul újra Madridban, de egyelőre csak néhány járattal – jelentette be vasárnap José Luis Ábalos közlekedési miniszter.
Az Adolfo Suárez Madrid-Barajas nemzetközi repülőtér megnyitására is készül az üzemeltető AENA vállalt, amely Twitter-oldalán közölte: két leszállópályát megtisztítottak, és felvették a kapcsolatot a légitársaságokkal a reptéren található gépek elindításáról. A négyből azonban csak az egyik terminált helyezik üzembe.
A rendkívüli hóhelyzet miatt péntek este lezárt repülőtéren
több száz utas rekedt a hétvégére.
Amellett, hogy nem tudják, mikor utazhatnak, aggódnak azért is, hogy a célországban elfogadják-e még a várakozás miatt 72 óránál régebbi PCR-teszteket.
Spanyolországban – emlékeztet az MTI – két napja leállított több mint 11 ezer kamiont fokozatosan elkezdték útnak engedni a kijelölt parkolóhelyekről. Az áruforgalom szünetelés egyre több élelmiszerboltban okozott termékhiányt.
A fővárosban folyamatosan takarítják az utakat, a munkába a katonaság is bekapcsolódott, de lassan haladnak a hatalmas mennyiségű, helyenként hatvan centimétert meghaladó hómennyiség miatt.
Az autóbusz forgalom továbbra is szünetel Madridban.
A havazás megszűnése után olvadás kezdődött, de a meteorológiai szolgálat (Aemet) előrejelzése szerint erőteljes lehűlés, mínusz 10 fok alatti hőmérséklet várható a következő napokban. A hatóságok folyamatos figyelmeztetnek a lefagyott utak okozta balesetveszélyre azt tanácsolva, hogy
aki csak tud, maradjon otthon.
A spanyol közlekedési hatóság (DGT) tájékoztatása szerint az országban 692 közutat érint a hóhelyzet, közülük 152 le van zárva.
Intenzív havazást a keleti országrészből, Aragón, Katalónia és Valencia egyes területeiről jelentettek.
Katalóniában 17 település maradt áram nélkül a rossz idő miatt, Aragóban pedig elmarad a tanítás hétfőn és kedden.