Koronavírus: szükségállapot Malajziában
Szükségállapotot hirdetett Al-Sultan Abdullah malajziai uralkodó a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére.
A rendkívüli jogrend a tervek szerint augusztus 1-jéig lesz hatályban. A parlament működését felfüggesztik.

Ugyanakkor a kormány növelni akarja a rendvédelmi szervekkel kapcsolatos jogköreit az egészségügyi válság miatt, és a magánszektort is be akarja vonni az állami egészségügyi rendszer támogatására. Az egészségügyi vészhelyzet idején nem fognak választásokat tartani – írta az MTI a Reuters nyomán.
Két hétre leállhat a világ egyik legnagyobb gumikesztyűgyára
Mivel kétszáz dolgozójuk elkapta a fertőzést.
A szükségállapot elrendelését Muhyiddin Yassin kormányfő kezdeményezte óvintézkedésként a fertőzöttek számának csökkentése érdekében.
A 2020 márciusában hatalomra került kormányfőnek ugyanis hajszálnyi többsége van a törvényhozásban, miközben koalíciós partnerei a lemondását követelik, illetve előrehozott választások kiírását.
Hordószerű robotot vetnének be a koronavírus ellen Malajziában
A Medibot menne be a kórházi betegekhez, így csökkenne az egészségügyi dolgozókra nézve a kockázat.
Malajzia alkotmányos monarchia; a király szerepe nagyrészt ceremoniális jellegű, ám a szükségállapot, illetve a rendkívüli állapot kihirdetéséről ő dönt.
A kormányfő hétfőn utazási tilalmat jelentett be, illetve a főváros, Kuala Lumpur és öt tagállam karantén alá helyezését,
mondván, hogy az ország egészségügyi ellátórendszere az összeomlás szélén áll.
A fertőzöttek napi száma a múlt héten negatív csúcsokat döntött, a háromezres értéket is meghaladva. A csaknem 31 millió lakosú délkelet-ázsiai országban eddig már több mint 138 ezren fertőződtek meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Címlapon
Valami készül – Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlata felrázza a térséget, próbára teszik a Nyugatot
A cél a kölcsönös bizalom erősítése.
1 órája
- Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom
Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.
1 órája