Kijevbe utazhat Szijjártó Péter, még januárban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozik Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, hogy megbeszélést folytassanak a két állam közötti konfliktusok megoldásáról – olvasható a Karpathir.com portálon.
Ukrán elemzők: Magyarország ellenség
A több mint száz ukrán politológus 54 százaléka így gondolja.
Az október végi ukrajnai önkormányzati választások után mélypontra került a két ország kapcsolata, az eltelt három hónap alatt ez lesz az első személyes találkozó a két tárcavezető között. Dmitro Kuleba a Jevropejszka Pravda megkeresésére azt mondta:
Magyarország fontos partnerünk, igen közeli szomszédunk. A szomszédokkal néha vitáink vannak, de egy idő után ki kell békülnünk, mert szomszédok maradunk. Ezért megállapodtunk abban, hogy Szijjártó Péter kollégám Kijevbe látogat, hogy a kölcsönös tisztelet elve mentén megvitassuk a kétoldalú kapcsolataink helyzetét és a problémák megoldásának módját.
A hírportál saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt írta, hogy Szijjártó várhatóan január végén érkezik Kijevbe. Meg nem erősített információk szerint, nem az ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottság keretében találkozik a két diplomata.
Tehetetlenek lesznek Szijjártóék, ha Kijev a bírósági kártyát veszi elő
Egyre kényesebb a helyzet Kárpátalján, és félő, hogy csak tovább romlik. Öngerjesztő folyamat indulhat el.