Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

32 embert megölt két öngyilkos merénylő egy bagdadi piacon

2021.01.21. 15:34

Két öngyilkos merényletet jelentett Bagdadból csütörtökön az iraki állami média rendőrségi, kormányzati és kórházi forrásokra hivatkozva, legalább harmincketten meghaltak, több mint 110-en megsebesültek. Korábban 28 halottról és 73 sebesültről lehetett tudni.

A merényleteket a főváros központjában, a Tajarán téren lévő piacon hajtották végre, a támadás elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett. Iraki katonai tisztségviselők ugyanakkor az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet tették felelőssé a történtekért.

Sok sebesült állapota továbbra is válságos, így a halottak száma vélhetően tovább emelkedik.

Iraki katonai források két, robbanóövet viselő elkövetőt említettek. Jahja Raszúl, a hadsereg egyik szóvivője azt mondta, a merénylők a biztonsági erők elől menekülve robbantották fel magukat.

Ferenc pápa, aki idén március elején tervez látogatást Irakban, Barhám Száleh iraki elnöknek küldött üzenetében határozottan elítélte a merényleteket. Mint mondta, mély szomorúsággal tölti el a brutalitás értelmetlen megnyilvánulása. Hozzátette, hogy imádkozik az áldozatokért és családjaikért, valamint a mentőszolgálatok helyszínen dolgozó tagjaiért.

A pápa üzenetében nem jelezte, hogy a történtek kihatással lesznek-e a március 5. és 8. között tervezett útjára a közel-keleti országba. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az iraki nép képes lesz felülkerekedni az erőszakon „testvériséggel, szolidaritással és békével” – idézte az MTI, mit írt Ferenc pápa.

Irakból 2017 végén űzték ki az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, és bár a szervezet több fegyverese menedéket talált az ország nehezen megközelíthető peremvidékein, a fővárosban és környékén nagymértékben javult azóta a biztonsági helyzet. Bagdadban a legutóbbi, 27 halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet 2018-ban követték el, ugyancsak a Tajarán téren.