Adorján, Adrián
3 °C
8 °C

A levélben leadott szavazatokkal is megerősítették Armin Laschet győzelmét

2021.01.22. 20:58

A koronavírus-járvány miatt online tartott elnökválasztó kongresszuson aratott győzelme után levélben leadott szavazatokkal is megerősítették a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségében Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfáliai kormányfőjét.

A ma közölt eredmény szerint Armin Laschet a 955 érvényes szavazatból 796-ot kapott meg, így több mint 83 százalékos támogatottsággal lett hivatalosan a legnagyobb német kormánypárt új elnöke 

– írta az MTI.

A levélszavazásra azért volt rá szükség, mert a német jogszabályok nem ismerik a pártelnök-választás online megoldását. Így a küldöttek papíron, postai levélben is szavazhattak. Miután Armin Laschet a január 16-án tartott digitális választáson legyőzte jelölttársait, a levélszavazáson egyedüli jelöltként indult.

Eredménye jelentősen javult az online választáson elért 52,6 százalékhoz képest. Ez annak tulajdonítható, hogy sokan támogatták azok közül, akik az előző heti kongresszuson még valamelyik vetélytársára szavaztak. 

Armin Laschet szerint ez azt mutatja, hogy a párt felsorakozik új vezetője mögött. Ugyancsak a párt egységének jeleként értékelte a magas részvételi arányt; a 1001 szavazásra jogosult kongresszusi küldött közül 980-an vettek részt a levélválasztáson.

Armin Laschet a CDU 9. elnöke. A párt elnökválasztásainak történetében 52,6 százalékos eredménye közepesnek számít, alig haladja meg az előző elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer 2018-ban elért 51,8 százalékát. A formalitásból tartott levélszavazáson elért 83,35 százalék sem kimagasló, nem éri el a korábbi elnök, Angela Merkel kancellár legrosszabb eredményét, a 2004-es 88,4 százalékot.