Móric
9 °C
15 °C

A kínai álhírgyár célkeresztjébe került a Pfizer

2021.01.26. 11:25

Szándékos dezinformációs kampányt folytat Kína a Pfizer vakcinájával szemben – értesült a New York Post. A lap úgy tudja, a kínai állami média által gerjesztett félelemkampány célja az lehet, hogy elterelje a figyelmet a kínai vakcinák hatékonyságát kifogásoló tanulmányokról. Egyebek között azzal vádolják a nyugati médiát, hogy elhallgatják annak a huszonhárom idős, súlyos beteg norvég állampolgárnak a halálát, akik állítólag a Pfizer oltóanyagának beadását követően hunytak el.

A hivatalos információk szerint egyébként a Pfizer vakcinája nem játszott jelentős szerepet az áldozatok halálában.

Az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet arról számolt be, hogy a kínai dezinformációs kampány azt követően erősödött fel, hogy egy brazil tanulmány azt állította, a kínai Sinovac vakcina a korábban kommunikált csaknem nyolcvan százalékos védettsége helyett csak ötven százalékos eredményességet mutat.

Gao Fu, a Kínai Betegségellenőrzési Központok igazgatója is aktívan közreműködött a nyugati vakcinákkal kapcsolatos félelemgerjesztésben, azt hangsúlyozva, hogy a Pfizer és a Moderna által kifejlesztett, mRNS-alapú vakcinákkal kapcsolatban „biztonsági aggályok” vannak.

Yuan Zeng, a brit Leedsi Egyetem kínaimédia-szakértője különösen veszélyesnek minősítette a dezinformációs kampányt, tekintve, hogy az összeesküvés-elméletek igen széles tömegekhez jutnak el.

Egyes kínai tisztviselők állítólag még azzal az alaptalan konteóval is előálltak, hogy a pandémia nem is a kínai Wuhanból indult útjára, hanem az amerikai Maryland állambeli Fort Detrick katonai laboratóriumában fejlesztették ki a vírust.