Edina
2 °C
18 °C

Már a tantermekben tanulhatnak a görög középiskolások

2021.02.01. 13:56

Görögországban hétfőn visszaálltak a tantermi oktatásra a középiskolák, miközben a koronavírus új variánsainak terjedése miatt az athéni kormány több térségben újra szigorítani kényszerült az óvintézkedéseken.

Az óvodákat és az általános iskolákat - csaknem három hónap szünet után - január 11-én nyitották meg. A hatóságok már akkor jelezték, hogy szeretnék, ha február elején a középiskolás diákok is visszatérhetnének a tantermekbe.

A középiskolák megnyitására annak ellenére sor került, hogy Szalonikiben, a második legnépesebb görög városban

vasárnap kimutatták a koronavírus dél-afrikai variánsát.

A B.1.351-es variánst a Dél-afrikai Köztársaságban azonosították december közepén, de azóta több mint harminc országban hivatalosan megerősítették a jelenlétét. A dél-afrikai változat mintegy 50 százalékkal fertőzőbb, mint az eredeti SARS-Cov-2 vírus.

Görögországban jelen van a Nagy-Britanniában kimutatott új változat is, eddig hivatalosan 173 embert fertőzött meg.

A járvány és az új vírusvariánsok terjedése miatt több térségben szigorítottak a korlátozásokon, köztük a fővárosban és környékén, ahol az ország lakosságának csaknem 40 százaléka él.

A legfertőzöttebbnek számító zónákban - például Leszboszon, Pátraszban és Míkonoszon - a vásárlási korlátozások mellett éjszakai kijárási tilalmat léptettek életbe este hat és hajnali öt óra között. A fővárost, Athént is magában foglaló Attika régióban este kilenctől van kijárási tilalom.

Vasszilisz Kikiliasz egészségügyi miniszter hétfőn rendkívüli videokonferenciát tart, hogy megtervezzék az egészségügyi rendszer felkészítését az esetleges harmadik hullámra.

A körülbelül 11 milliós Görögországban 156 957 fertőzöttje és 5796 halálos áldozata van a koronavírusnak.