Hóvihar miatt nem kap Románia vakcinát

2021.02.09. 16:36

Erős széllel kísért hóvihar tombol Németországban, ami megakadályozta azt, hogy felszálljanak a  azok a repülőgépek, amelyek újabb adag koronavírus elleni vakcinát szállítanának Romániába. Ez lett volna a nyolcadik szállítmány a Pfizertől, amit a tervek szerint a bukaresti, kolozsvári és temesvári reptéren keresztül juttattak volna el a regionális raktárakig, onnan pedig az oltóközpontokig.

Kapcsolódó

Romániában újra gyorsabban terjed a járvány

A szakemberek attól tartanak, hogy a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk megjelenése miatt ismét erőre kaphat a járvány az országban.

Elviekben Bukarest csaknem 54 ezer dózist, Brassó majdnem 20 ezret, Kolozsvár több mint 23 ezret, Konstanca illetve Craiova több mint 16-16, Iaşi bő 22, Temesvár pedig csaknem 12 ezer dózist kap a rakományból – írta a Foter.ro.

Florin Cîțu kormányfő szerint aggodalomra semmi ok, egy-két napon belül megoldódhat a probléma, és amúgy is emlékeztető oltásként használják majd fel a Pfizer készítményeit, tehát nincs szükség újraütemezésre.

Ugyanakkor tárgyalnak a védelmi minisztériummal annak a lehetőségéről, hogy saját gépeket küldjenek a szállítmány után.