Folytatódik a Trump elleni impeachment, új felvételekkel álltak elő a demokraták

2021.02.11. 09:00

Eddig még nem látott videókat mutattak be bizonyítékként a demokraták a Donald Trump előző amerikai elnök elleni, alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szerdai napján, amikor a vád érveinek ismertetésével folytatódott a tárgyalás – írja az MTI.

A demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat a korábbi elnök ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A Capitolium ostromában öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A biztonsági kamerák felvételein látszik, ahogy Mike Pence előző alelnök és családja menekültek a szenátus épületéből, miközben a felsőház tagjai egy folyosón gyűltek össze, és a rendbontók hangosan skandálták Nancy Pelosi demokrata párti házelnök nevét. A demokraták célja, hogy bebizonyítsák: Trump felbujtotta híveit az ostromra, és ezért ítélje el a szenátus.

Felbujtotta az erőszakos csőcseléket a Capitolium megrohamozására, amikor elfogytak az erőszakmentes eszközei a választások eredményének megfordítására

 – jelentette ki Stacey Plaskett demokrata párti képviselő. A Virgin-szigeteki képviselő közösségi médiás bejegyzések és videók segítségével igyekezett bizonyítani, hogy „a felkelők úgy vélték, a kötelességüket teljesítik. Teljesítették az elnök parancsát”. Eric Swalwell, az egyik úgynevezett impeachmentmenedzser azt ecsetelte a szenátoroknak – ugyancsak eddig nem látott felvételek bemutatásával –, hogy mennyire közel kerültek a veszélyhez.

Azok, akik ezen a napon itt voltak, felidézhetik: a szenátus emeletének elhagyása után egy folyosón haladtak át, hogy biztonságba kerüljenek. Néhányan önök közül, úgy tudom, hallhatták őket, de a nyilvánosság nagy része nem tudja, milyen közel kerültek önökhöz ezek a zavargók. Csak 58 lépésnyire voltak

 – mondta a kaliforniai demokrata képviselő.

Az eddig nem látott videók bemutatása után több republikánus szenátor is arról beszélt, hogy bár a felvételek meggyőzők voltak, nem gondolják, hogy az impeachmentmenedzserek közvetlenül összefüggésbe hozták az erőszakot a korábbi elnökkel.

Ted Cruz szerint az előadás „erőteljes és érzelmekkel teli” volt, de mindez nem bizonyítja, hogy Trump súlyos bűncselekményeket vagy vétségeket követett el.

Nagyon sok időt töltöttek a bűnözők által elkövetett szörnyű erőszakos cselekmények bemutatásával, de az elnök szóhasználata közel sem felel meg a felbujtás jogi normájának

 – fogalmazott a texasi szenátor. A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás alatt a vád és a védelem is tizenhat órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb nyolc órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump elítéléséhez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csupán hatan voksoltak az impeachment alkotmányossága mellett.