Dominánssá válhat a brit mutáns
Csaknem minden harmadik koronavírus-fertőzést a brit variáns okozta Dániában február második hetében, közölte a dán egészségügyi intézet. Az új fertőzötteknél elvégzett szúrópróbaszerű vizsgálatok 28,5 százaléka mutatta ki a brit variánst. Az előző héten még 20 százalék volt ez az arány, az év elején pedig mindössze 2 százalék. A szakértők megerősítették: ez a mutáns gyorsabban terjed a koronavírus más típusainál, olvasható a Transindex portálon, amely a távirati irodára hivatkozik.
A kutatók szerint még ebben a hónapban a brit variáns válik a dominánssá a skandináv országban.
Hollandiában már a brit mutáns dominál
A Covid-19 brit variánsa ötven százalékkal fertőzőbbnek bizonyul a korábbi változatnál.
Olaszországban az egészségügyi minisztérium becslése szerint az új koronavírus-fertőzések 17 százalékáért felelős ez a mutáns. Németországban a Robert Koch intézet egy hete ismertetett adatfelvétele szerint 30 ezer fertőzésből nem egészen 6 százaléknál mutatták ki a brit variánst, de közölték: arra számítanak, hogy a jövő héten megjelenő friss vizsgálati eredmények ennél lényegesen magasabb arányt fognak kimutatni. Az Egyesült Államokban egy, a napokban közölt tanulmány szintén azzal számol, hogy márciusban már több szövetségi államban a koronavírus brit mutánsa okozza majd a legtöbb megbetegedést.