Egyelőre alacsony a részvétel a koszovói előrehozott voksoláson, a választási bizottság adatai szerint 11 óráig a szavazópolgárok bő 8 százaléka szavazott. Ugyanezen időpontig a 2019. októberi választáson a választók több mint 17 százaléka már leadta a voksát. Az egyik pristinai szavazóhelyről el kellett távolítani Hashim Thaci volt államfő fiát, mert a ruházatán apja pártjának, a Koszovói Demokrata Pártnak a feliratát és jelképeit viselte, ami kampánycsendsértésnek minősül, jelentette az MTI.
A választói helyiségekben a koronavírus-járvány miatt kötelező a maszkviselés és a kézfertőtlenítés, illetve a távolságtartás. A fertőzöttek mozgóurnákat igényelhettek, hogy leadhassák voksaikat. Az 1,8 millió szavazópolgár 19 óráig szavazhat.
![GettyImages-1231153856](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3666/36667/366679/36667963_a1336fc3c947ec41991d1f34f7328a54_wm.jpg)
Előzetes eredmények éjfél körül várhatók, de előzetes felmérések szerint egyik pártnak vagy koalíciónak sem sikerül majd megszereznie a kormányalakításhoz szükséges többséget, így hosszas koalíciós tárgyalásokra lehet számítani.