Újra felbukkant az ebola Guineában

2021.02.14. 07:43

Már négy halálos áldozatota van az újra pusztító ebolavírusnak Guineában – közölte Remy Lamah, a nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztere. A tárcavezető az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy 

ezek voltak az első ebolás halálesetek 2016 óta.

A négy ember a délkeleti Nzérékoré régióban halt meg.

A miniszter nagyon aggasztónak nevezte a vírus újbóli felbukkanását, hiszen a kór 

2013 és 2016 között mintegy kétezerötszáz ember életét követelte Guineában.

A vírust 1976-ban fedezték fel az Ebola folyónál, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol néhány napja a betegség újra felütötte fejét. Két halálos áldozatot jelentettek, amiről az Index is beszámolt korábban.

Kapcsolódó

Újabb ebolás megbetegedést észleltek Kongóban

Még nem tudni, hogy új járványról van-e szó, vagy a 2018 és 2020 közötti, több mint kétezer életet követelő korábbi járvány újbóli fellángolásáról.