Felvetődött a korrupció gyanúja a kínai oltások beszerzése miatt

2021.02.17. 16:45

Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) megerősítette, hogy valóban indított előzetes vizsgálatot koronavírus elleni oltások beszerzésével kapcsolatos esetleges visszaélések ügyében. A sajtóközleményben leszögezik, hogy ez a vizsgálat egyáltalán nem akadályozza a vakcinák beszerzését.

Kapcsolódó

Betiltották az orosz vakcinát Ukrajnában

A Covax nemzetközi kezdeményezésen keresztül érkezik 16 millió dózis vakcina az országba.

A NABU hangsúlyozta, hogy a vizsgálat még az elején tart, még nem állapították meg azt sem, hogy történt-e egyáltalán törvénysértés, jelentette az MTI kijevi tudósítója.

Kapcsolódó

Ukrajna segélyt kap a vakcina megvásárlásához

A Világbank több milliárd hrivnyával segíti ki Kijevet.

Sajtóértesülések szerint, amelyeket a korrupcióellenes iroda nem erősített meg, Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter érintett a vizsgálatban a Sinovac kínai gyógyszergyártó vállalattal kötött vakcinavásárlási szerződés miatt.

A feltételezések szerint ugyanis a megállapodás megkötésében közreműködő cég túl magas áron vásárolta meg Ukrajnának a vakcinát.

Sztepanov hangsúlyozta: az oltóanyagok megvásárlásával kapcsolatos csalások gyanúja megalapozatlan, a NABU vizsgálatát pedig ellene indított „személyes háborúnak” minősítette.