Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Szaúd-Arábiát okolják a floridai katonai támaszponton történt lövöldözésért

2021.02.23. 10:39

Beperelték Szaúd-Arábiát a 2019-es floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözés sebesültjei, illetve a három halálos áldozat hozzátartozói. A kereset szerint a sivatagi királyságnak tudomása volt arról, hogy a szaúdi állampolgárságú pilóta, Mohamed Száed as-Samráni radikalizálódott, ezért Rijád meg tudta volna akadályozni a terrorcselekményt. 

As-Samráni egy pisztollyal nyitott tüzet a pensacolai haditengerészeti támaszponton három embert ölt meg és tizenhárom másikat megsebesített. 

A keresetet kilenc hónappal azután nyújtották be, hogy kiderült: 

az elkövető az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal közösen tervezte meg a támadást, és már jóval azelőtt magáévá tette a szélsőséges nézeteket, mielőtt az Egyesült Államokba érkezett. 

A keresetben azzal vádolják Szaúd-Arábiát, hogy tudott as-Samráni radikalizálódásáról, mégsem tett semmit. Mi több, a merénylő a lövöldözést megelőző estén felfedte szándékát más szaúdi növendék előtt, de ők ahelyett, hogy figyelmeztették volna az illetékeseket, földbe dugták a fejüket és másnap beteget jelentettek. 

A sértettek szerint „as-Samráni az olajmonarchia és az arab-félszigeti proxyja, az al-Kaida trójai falovaként″ érkezett a több milliárd dolláros amerikai-szaúdi fegyverüzletek miatt létrehozott képzési programra. 

Már jóval korábban a lövöldözés előtt is sejteni lehetett, hogy as-Samráni készül valamire. 

Szaúdi növendéktársai tudatában voltak annak, hogy a merénylő lőfegyvert és hozzá tartozó lőszert tárolt a kaszárnyában, a közösségi médiában pedig szélsőséges tartalmakat, tömeglövöldözésről szóló videókat osztott meg

– olvasható a keresetben, amelyben hangsúlyozzák, hogy a többi szaúdi azért nem tett semmit, mert támogatták a merényletet. 

Hogy ennek van-e valóságalapja, nem tudni, de egy hónappal a lövöldözés után 21 szaúdi növendéket küldtek haza, mert a közösségi médiában iszlamista fegyveres szervezeteket éltető és Amerikai-ellenes tartalmakat látogattak. Volt olyan is, akit az vizsgálódó amerikai illetékesek gyerekpornóval hoztak összefüggésbe. 

A perkeresettel anyagi kártérítést követelnek Szaúd-Arábiától, mely korábban erre ígéretet tett, de eleget nem tett neki. Az amerikai törvények lehetővé teszik, hogy terrorizmussal kapcsolatos cselekedetekért bepereljenek egy külföldi országot. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport